Bő egy hétig lehet még támogatást igényelni

A mezőgazdasági termelők a gazdaság átadásához február 15-ig igényelhetnek támogatást.

MD
2013. 02. 06. 18:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A támogatás azoknak a fiatal gazdáknak jár, akik a 2012. évi kérelem alapján támogatásban részesültek, és a kérelmükben vállalták, hogy átvevőként részt vesznek a gazdaságátadási programban. A folyamat első elemeként az átadandó gazdaság vezetőjének támogatási kérelmet kell benyújtania legkésőbb 2013. február 15-ig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. A kérelemben a gazdaság átvevőjeként a támogatásban részesülő fiatal gazda ügyfelet kell megjelölni – áll a közleményben.

A Vidékfejlesztési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a támogatásokat a Darányi Ignác Terv vidékfejlesztési programjának forrásaiból fizetik ki. A támogatás célja, hogy az idősebb gazdálkodók visszavonulásával a fiatalabb generációk bekapcsolódhassanak a mezőgazdaságba. A keretösszeg mintegy 2,5 milliárd forint.

Legfeljebb hét éven át jár a támogatás

A programban azok az 55 év feletti, de még nem nyugdíjas gazdák igényelhetnek forrást, akik az elmúlt tíz évben mezőgazdasági tevékenységet folytattak, és legalább három hektáron gazdálkodtak. Jelentkezhetnek a termelők munkavállalói is. A pályázók legfeljebb 7 éven keresztül kaphatnak jövedelempótló jellegű támogatást, melynek a kötelező legkisebb munkabérhez viszonyított összege az átadandó gazdaság méretétől függ.

A gazdaságot olyan személy veheti át, aki még nem töltötte be a 40. életévét, megfelelő szaktudással rendelkezik, valamint vállalja, hogy főtevékenységű mezőgazdasági termelővé válik és bővíti a gazdaságot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.