Hatmilliárd euró kellene a hiány betömésére

Franciaországnak mintegy hatmilliárd eurónyi többlet adóbevételt kell előteremtenie jövőre, hogy betömje intézkedései által keletkezett költségvetési hatását.

NT
2013. 02. 25. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter az Europe 1 rádióadónak nyilatkozva emlékeztetett: mintegy 6 milliárd eurónyi rés lehet az adórendszerből kikerülő ideiglenes, rendkívüli adónemek miatt. Úgy fogalmazott: „Franciaország pénzügyi és költségvetési helyzete sajnos nem teszi lehetővé, hogy eltekintsünk 6 milliárd eurótól\".

A miniszter leszögezte ugyanakkor, hogy az újonnan bevezetendő adónemek révén arra törekednek majd, hogy az általános adóteher ne nőjön. A kormány majd csak az év második felében dönt arról, hogy kire vessen ki többlet adóterheket, amikor készíti a jövő évi költségvetési tervezetét – tette hozzá.

Pénteken Pierre Moscovici pénzügyminiszter egy év haladékot kért az Európai Uniótól az államháztartási hiány 3 százalék alá csökkentéséhez, miután romlottak az ország növekedési kilátásai. Korábban a kormány úgy tervezte, hogy már idén teljesíti az uniós deficitcélt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.