Megtízszereződött a részvétel a kamarai választáson

A Magyar Agrárkamara átmeneti elnöksége sikeresnek ítéli a kamarai voksolást.

KG
2013. 02. 27. 20:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnökség az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében reagált a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ), és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) kijelentéseire, amelyek szerint alacsonynak minősíthető a részvétel az új Magyar Agrár-, Élelmiszer-gazdasági és Vidékfejlesztési Kamara létrehozására irányuló, a napokban lezárult választási folyamat első szakaszában.

A Magyar Agrárkamara közleménye rögzíti: a magyar agrárium számára történelmi lépést jelent, hogy a korábbiakhoz képest több mint tízszeresére nőtt a kamarai választásokon résztvevők száma, miután arra is volt példa a 2008-as választáson, hogy kevesebb volt a választó, mint a megválasztott.

A közleményben visszautasítják a MOSZ azon állítását, hogy a választásokon sokan érvénytelenül szavaztak. Az érvénytelen voksok aránya nem érte el a 7 százalékot, azaz a szavazók 93 százaléka támogatta az agrárium, az élelmiszeripar, az erdőgazdálkodás és a vidékfejlesztés területén meghatározó szerepet játszó 12 szervezet által közösen állított jelöltlistát.

A Magyar Agrárkamara sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Agrya nem indult az agrárkamarai választásokon, ugyanakkor üdvözli azt, hogy jelentős számú fiatal gazda került be a megyei küldöttek közé. A köztestület, ahogy más szakmai szervezet, úgy az Agrya felé is nyitott a magyar agrárium fejlődését célzó együttműködésre – hangsúlyozza a közlemény.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.