Növekedést könyvelhet el a mezőgazdaság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tavaly növekedett a mezőgazdaságban előállított termelési érték, előzetes adatok alapján elérte a 2229 milliárd forintot az előző évi 2168 milliárd forinttal szemben.

TK
2013. 02. 22. 17:52

Külön is szólt a fiatal gazdák induló támogatásáról. Ennek legutóbbi – harmadik – szakaszában összesen 11 milliárd forint állt rendelkezésre, míg a beérkezett igények ennek a dupláját mintegy 22 milliárd forintot tettek ki. A támogatott kérelmek száma 906 darab volt. Eddig kifizettek 735 kérelemre 7,69 milliárd forintot.

Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) forrásainak felhasználásáról elmondta: a mostani uniós költségvetési időszakban Magyarország számára 1367 milliárd forint állt rendelkezésre. Ebből a kötelezettségvállalás aránya – azaz a lekötött forrás – 92,9 százalék. Eddig kifizetésre került 740 milliárd forint.

Az agrárkormányzat idei tervei között szerepel többek között: a vízgazdálkodási, öntözési és aszálystratégia kialakítása, az ágazati stratégiák – például sertés, baromfi – kidolgozása, illetve megvalósítása. Emellett a KAP-hoz kapcsolódó szabályozás előkészítése, programozása, valamint a feketegazdaság arányának további csökkentése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.