Trafiktörvény: általános vitára alkalmas a módosító törvényjavaslat

Általános vitára alkalmas a trafiktörvényt módosító törvényjavaslat. A kormánypárti képviselők a fiatalok védelmével érveltek.

WA
2013. 02. 11. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti képviselők szavazataival általános vitára alkalmasnak tartotta a trafiktörvényt módosító törvényjavaslatot az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfői budapesti ülésén. A kormánypártoktól 18 igenlő, az MSZP-től 4 nem szavazat érkezett, 2 jobbikos képviselő tartózkodott. A kormánypárti képviselők a fiatalok védelmével érveltek, a szocialisták pedig úgy vélik, hogy nem a céllal, hanem az eszközzel van baj.

Egyéb határozatok:

– Általános vitára alkalmas az a határozati javaslat, amely Magyarországnak a nemzetközi fejlesztési együttműködésben való részvételét tartalmazza.

– Az atomenergia 2009–11 közti hazai alkalmazásának biztonságáról szóló jelentést egyhangúlag fogadta el a bizottság.

– A kis- és középvállalkozások helyzetéről kétévente kell jelentést készíteni, a kkv-törvény előírása alapján.

– A szellemi tulajdonnal kapcsolatos törvények módosításait vita nélkül küldte általános vitára a bizottság.

Székács Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a termékkínálat bővítésében, az engedélyezés és bejelentés szabályainak változásában, valamint a zavartalan átmenet biztosításában határozta meg a módosítás lényegét.

Kovács Tibor, a bizottság szocialista alelnöke viszont nonszensznek nevezte, hogy a koncessziós pályázat beadása előtt két nappal módosítani kell a feltételeket.

A képviselők megkapták Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárának levelét, amelyet Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőnek küldött. Ebben kifejti, hogy a dohány árréséből havi 350 ezer forint jutna egy trafikra, amely összeg nem elég a fenntartáshoz. A trafikok által kínálható szeszes ital, kávé, energiaital és újság pedig elszívja a meglévő üzletektől a vevőket. Főleg a kis településeken ez csődveszéllyel jár – áll a főtitkár levelében.

Ez történt ma a parlamentben

Hétfőn Orbán Viktor felszólalásával kezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. A parlamenti képviselők még ma elfogadhatják az új Ptk.-t, valamint tárgyalhatnak a költségvetés első módosításáról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.