Új lendületet kap a magyar buszgyártás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Stratégiai buszpiaci együttműködési megállapodást írt alá kedden Budapesten a svéd Volvo Bus Corporation és a Rába Járműipari Holding Nyrt.

WL
2013. 02. 12. 20:13

Versenyképes vállalatok szövetsége

Ewa Björling svéd kereskedelmi miniszter elmondta: meggyőződése, hogy Magyarország hasznára válik az együttműködés. Kifejtette, hogy a Svédország és Magyarország közötti kereskedelmi kapcsolatok folyamatosan bővülnek, Svédország Magyarországra irányuló exportja az utóbbi tíz évben majdnem megkétszereződött, a Magyarországról érkező import pedig háromszorosára nőtt. Mindkét ország versenyképes akar maradni, ehhez hozzájárul a két versenyképes vállalat szövetsége – hangsúlyozta Ewa Björling. Elmondta: reméli, hogy a Volvo–Rába szövetség jó példája lesz a további hasonló együttműködéseknek.

Elismerés a magyar járműipari hagyományoknak

Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a megállapodás elismerés a magyar járműipari hagyományoknak. A megkötött kereskedelmi, gyártási és ellentételezési szerződések megteremtik a lehetőségét annak, hogy fenntartható piaci igény esetén a Rába a Volvóval szorosan együttműködve hazai gyártású járművekkel elégítse ki a tömegközlekedési szolgáltatók járműigényeit – hangsúlyozta az elnök-vezérigazgató. A szerződő felek a Rába által gyártott termékek elsődlegessége mellett támogatják más magyarországi vállalatok termékeinek beépítését is, és ehhez kapcsolódóan kezdeményezik egy beszállítói kör fokozatos kiépítését, amelynek koordinálását a Rába látja el. A Rába jelenlegi infrastruktúráját továbbfejlesztve építi ki a szükséges gyártókapacitást – mondta Pintér István.

Ismertette: a szerződések rögzítik, hogy a felek közös célja a teljes körű ellentételezés, azaz a Volvo az importbeszerzések teljes értékét hazai termékek vásárlásával kompenzálja. Az ellentételezés nyomán új lehetőséghez jut a Rába csoport futómű üzletága, és tovább bővül a speciális járműgyártásban nagy hagyományokkal rendelkező jármű üzletág tevékenységi köre. Pintér István emlékeztetett arra, hogy a Rába és a Volvo együttműködése több mint két évtizedre nyúlik vissza. A győri társaság futóműkomponenseket szállít a svéd gyártó prémium kategóriás tehergépjárműveihez.

A szerződés nagyon fontos a Volvónak

Stefan Guttman, a Volvo európai üzemfejlesztésért felelős alelnöke kifejtette: a szerződés nagyon fontos a Volvo Bus Corporationnek, mert lehetőségük nyílik belépni a magyar piacra. Eddig is voltak kapcsolataik Magyarországgal, ezeket most meg kell erősíteni, intenzívebbé kell tenni a kereskedelmi és az ipari együttműködést is. A Rába és a Volvo is magas minőségű termékeket állít elő, ezt a megállapodás keretében továbbfejleszthetik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.