Szügy kész létrehozni önerőből 250 munkahelyet

A Nógrád megyei Szügyön idén 250 új munkahely létesülhet. A község idei költségvetésének négyötödét teszik ki a saját bevételek.

BuL
2013. 03. 08. 8:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1500 lakosú nyugat-nógrádi Szügy polgármestere, Markó Antal az mondta, az utóbbi tíz év munkájának eredményeként olyan ipari bázis alakult ki a község ipari területén, amely csaknem ezer embernek ad munkahelyet. Szügyön működik többek között a Parat Automotive Kft., a Textil Cabrio Kft., a Zollner Kft. és az Elektronikai Győri-Kovács Alkatrészgyártó Kft. A polgármester tájékoztatása szerint a cégek idén is fejlesztenek, és újabb 250 munkahely létesül a községben.

Markó Antal közölte, hogy idén 295 millió forintos költségvetéssel gazdálkodnak, négyötöd részt tesznek ki a saját bevételek, és csak egyötöd az állami támogatások aránya. Mint mondta, az állami adósságátvállalással a szügyi önkormányzat is megszabadult a hitelétől. A kommunális és a gépjárműadó mellett több mint százmillió forint iparűzési adóval számolnak 2013-ban – jegyezte meg.

A polgármester kitért arra, hogy a nagyipar mellett a mikrovállalkozásokkal is foglalkoznak, idén elkészül egy napi 1000-1500 liter tejet feldolgozó üzem, valamint egy 20-30 sertést feldolgozó húsüzem. Egy harmadik magánvállalkozás sajtüzemet készít elő.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.