Többmilliós bírságot kapott az élelmiszerlánc

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor nem volt elég akciós áruja.

KG
2013. 03. 04. 18:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gazdasági Versenyhivatal az Aldi akcióinak a tájékoztatásait vizsgálta. Úgy találta, hogy 2011. december 29. és 2012. január 4. között kedvezményes áron kínálta a „TEVION” külső merevlemez tárolót. A GVH megállapította, a vállalkozásnak már az akció megkezdése előtt számolnia kellett azzal, hogy a merevlemezt (vagy az azt helyettesítő árut) nem fogja tudni a fogyasztói keresletnek megfelelő mennyiségben biztosítani az akció ideje alatt. Ennek ellenére az akciós újságjában, posztereken, honlapján és a hírlevelében megjelent tájékoztatásában erre a körülményre nem hívta fel a fogyasztók figyelmét.

A versenyhatóság a bírság összegének megállapításakor a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a vállalkozás korábban már követett el jogsértést, valamint azt, hogy a megtévesztő hirdetéseivel a fogyasztók széles körét érte el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.