Az új törvény miatt a „zsebszerződések a zsebekben maradnak”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A jelenleginél szigorúbb feltételekkel szerezhető földtulajdon 2014. május 1. után az új földforgalmi törvény életbelépése után.

NT
2013. 04. 30. 14:56

A földtörvény a készülő üzemtörvénnyel együtt képes védelmezni a hazai mezőgazdaságot a spekulánsokkal és a külföldi tőkével szemben – jelentette ki korábban Fazekas Sándor. A miniszter hangsúlyozta: a földtörvényhez kapcsolódó üzemtörvény megalkotása az őstermelőknek, a családi gazdaságoknak, az egyéni és a társas vállalkozásoknak egyaránt fontos, hiszen nem mindegy, hogy az Európai Unión belüli szabad tőkeáramlás életbelépése, 2014 után a magyar gazdatársadalom vagy a külföldiek rendelkeznek majd a föld- és eszközvagyonnal.

Mint azt az mno.hu megírta, a földhaszonbérleti pályázatok eredményeként hazánkban megsokszorozódott a földhasználók száma. Csongrád megyében ma 45-ször annyi a földművesek száma, mint 2012 előtt. Hajdú-Bihar megyében megnyolcszorozódott, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megyében pedig egyaránt megtízszereződött a földhasználók száma, míg Győr-Moson-Sopron megyében meghússzorozódott.

A kormány 2012. július 12-én nyújtotta be a parlamentnek a földtörvény tervezetét, amely több ponton meg kívánja akadályozni, hogy a termőföld külföldi kézbe kerüljön, valamint a zsebszerződések ellen is komolyan fel kíván lépni. Az utóbbi esetében az új büntető törvénykönyv is szigorú szankciókat állapít meg, ha ilyen tevékenységre sor került, többek között letöltendő börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság.

A második Orbán-kormány prioritásai közé tartozik a hazai termőföld magyar kézben tartása, amelynek érdekében minden jogi eszközt bevet, mivel 2014. május 1-jétől lejár a földvásárlásra vonatkozó külföldi magánszemélyek és jogi személyek moratóriuma. A földkérdés világszerte a csatározások középpontjában áll, mivel a jövőben az egyik legfőbb kincsnek számít majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.