Ebben is mindent leromboltak Kádárék

Rengeteg tévképzet kötődik hazánkban a családi gazdaságokhoz és a szövetkezetekhez, amiben óriási szerepet játszott a szocialista rendszer negatív propagandája.

Ezekben a hetekben zajlik a földtörvény parlamenti vitája, amelynek az egyik legfőbb célja, hogy hosszú idő után pontosan tisztázza azt, hogy ki, hogyan és mekkora területen művelhet földet, valamint hogy a 2014-es uniós földmoratórium lejárta után minél kisebb legyen a külföldiek földvásárlása. A magyar javaslat a dán, a francia és az osztrák törvényekből vett át bizonyos részeket, ahol gyakorlatilag más uniós polgár nem tud földet szerezni.

A vita hevében elsőként érdemes tisztázni, hogy mit jelent a családi gazdaság kifejezés. Egy meghatározás szerint a családi gazdaság sokkal inkább életvitel, jó értelemben vett konzervativizmus, a családi lojalitás és a fenntartható kapitalista vállalkozási forma egysége. Már ez a definíció is világosan mutatja, hogy az általános közvélekedéssel szemben a családi gazdaság nem azt jelenti, hogy nagyszülők, szülők és gyerekek közösen művelik a rendelkezésre álló területet.

Megsokszorozódott a földhasználók száma

A családi gazdaságok létrejöttét szolgálja a haszonbérleti szerződések rendszere is, amely állami földeket juttat többek között fiatal gazdálkodók számára. Ennek eredményeként, míg 2010-ben átlagosan 50 hektár jutott egy termőföldbérlőre, addig a 2012-ben megkötött szerződéseknél ez a szám 17 hektár, így tehát szó nincsen nagybirtokok létrehozásáról. A korábbi szocialista kormányok idején egyébként a családi gazdálkodóknak esélyük sem volt arra, hogy földbérletre pályázzanak. 

A program eredményeként megsokszorozódott a földhasználók száma, Csongrád megyében ma 45-ször annyi a földművesek száma, mint 2012 előtt. Hajdú-Bihar megyében megnyolcszorozódott, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Vas- és Zala megyében pedig egyaránt megtízszereződött a földhasználók száma, míg Győr-Moson-Sopron megyében meghússzorozódott.

Egy jó példa

A családi gazdaságra jó példa Héjja László esete, aki '56-ban Belgiumba majd Kongóba távozott, később miután visszatért Magyarországra testvérével alapított gazdaságot. A Lánchíd Rádiónak elmondta, együtt felújítottak egy lerobbant vágóhidat, majd állami támogatással egy tönkrement húsüzemet is helyrehoztak. Jelenleg összesen 120 embert foglalkoztatnak. Szavaik szerint számukra nem az anyagi bevétel fontos, hanem hogy az embereknek munkát adjanak.

A családi gazdaságok támogatása abban is megjelenik a hazai gyakorlatban, hogy például a juhtenyésztés helyett a szarvasmarha-tenyésztést részesíti előnyben. Mivel az 1990-es közel kétmilliós létszámról (ebből majdnem egymillió tejelő tehén) napjainkra egymillió alá csökkent az állomány (ebből 312 ezer tehén) sürgős beavatkozásra van szükség. A szarvasmarha-tenyésztés lényegesen nagyobb munkaerőt köt le, mint például a pásztorkodás, éppen ezért a jelenlegi munka-erőpiaci helyzet miatt a kormány az előbbi ágazatot kívánja támogatni a földhaszonbérleti szerződések megkötése esetében is.

Életforma

Egyértelmű, hogy a családi gazdaság egy életformát is jelent, amelyben a gazdálkodás és a környezetgazdálkodás szerves egységet alkot. A tulajdonviszonyokat tekintve a gazdálkodás nem csak saját földön, hanem bérelt területen és eszközökkel is folyhat. Természetesen a gazdaság külső munkaerőt is alkalmazhat, attól még nem veszíti el családi jellegét. A fogalom nem zárja ki a családok összefogását sem, így magas szintű gépesítettséggel több család együtt nagyméretű gazdaság ellátásra képes.

Az előbbi rövid összefoglalásból is kitűnik, hogy a fogalmat roppant nehéz körülírni, és merev határokról egyáltalán nem beszélhetünk. A másik tévképzet és rossz beidegződés a szövetkezeteket kíséri, amelyeket először az 1875. évi 37. törvény szabályozta, gazdasági célú személyegyesülésként definiálva azt. 1898-ban alapították a legnagyobb taglétszámmal rendelkező Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet, a Hangyát.

Dánia a példa

E nagy jelentőséggel bíró, erős szövetkezeti mozgalmat 1947-ben az új szövetkezeti törvény szerint fokozatosan kezdték beterelni az állami ellenőrzés alá, a kibontakozó szocialista diktatúra a szövetkezeti mozgalmak államosítását és az erőszakos szövetkezetesítést tűzte zászlajára, így a 60-as évekre gyakorlatilag a mezőgazdasági földterületek csaknem egésze termelőszövetkezetek kezelésébe került. A rendszerváltást követően a gazdálkodók természetesen tömegesen hagyták el a szövetkezeteket.

A szövetkezeti rendszer jövőbeli fejlesztési irányához érdemes a dán modellhez nyúlni, ahol a sikert többek között az alapozta meg, hogy a lehető legjobb szakembereket alkalmazták. A nyereség egy részét általában fejlesztésre fordították, illetve tartalékolták. A szövetkezetek többsége biztonsági alapot is képzett. A biztonsági alapot azonban tíz év után szétosztották. A dán szövetkezetek, hogy biztosítsák a fenntartható pénzügyi gazdálkodást már a megalakulást követően az értékesítés megszerzésére is törekedtek.

Az új földtörvénynek a hazai területek védelme mellett figyelmet kell arra is fordítania, hogy többek között a dán, vagy a francia modellt követve stabil jogi környezetet biztosítson egy sikeres, a családi gazdaságok és a szövetkezetek együttműködésére épülő gazdálkodásnak. Az erősödő nemzetközi kihívások között csak a modell és valóság közelítéséből születhet meg az a hazai mezőgazdaság, amely képes lehet a legjobbakkal is versenyre kelni.