A családi gazdaságok támogatása abban is megjelenik a hazai gyakorlatban, hogy például a juhtenyésztés helyett a szarvasmarha-tenyésztést részesíti előnyben. Mivel az 1990-es közel kétmilliós létszámról (ebből majdnem egymillió tejelő tehén) napjainkra egymillió alá csökkent az állomány (ebből 312 ezer tehén) sürgős beavatkozásra van szükség. A szarvasmarha-tenyésztés lényegesen nagyobb munkaerőt köt le, mint például a pásztorkodás, éppen ezért a jelenlegi munka-erőpiaci helyzet miatt a kormány az előbbi ágazatot kívánja támogatni a földhaszonbérleti szerződések megkötése esetében is.
Életforma
Egyértelmű, hogy a családi gazdaság egy életformát is jelent, amelyben a gazdálkodás és a környezetgazdálkodás szerves egységet alkot. A tulajdonviszonyokat tekintve a gazdálkodás nem csak saját földön, hanem bérelt területen és eszközökkel is folyhat. Természetesen a gazdaság külső munkaerőt is alkalmazhat, attól még nem veszíti el családi jellegét. A fogalom nem zárja ki a családok összefogását sem, így magas szintű gépesítettséggel több család együtt nagyméretű gazdaság ellátásra képes.
Az előbbi rövid összefoglalásból is kitűnik, hogy a fogalmat roppant nehéz körülírni, és merev határokról egyáltalán nem beszélhetünk. A másik tévképzet és rossz beidegződés a szövetkezeteket kíséri, amelyeket először az 1875. évi 37. törvény szabályozta, gazdasági célú személyegyesülésként definiálva azt. 1898-ban alapították a legnagyobb taglétszámmal rendelkező Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet, a Hangyát.
Dánia a példa
E nagy jelentőséggel bíró, erős szövetkezeti mozgalmat 1947-ben az új szövetkezeti törvény szerint fokozatosan kezdték beterelni az állami ellenőrzés alá, a kibontakozó szocialista diktatúra a szövetkezeti mozgalmak államosítását és az erőszakos szövetkezetesítést tűzte zászlajára, így a 60-as évekre gyakorlatilag a mezőgazdasági földterületek csaknem egésze termelőszövetkezetek kezelésébe került. A rendszerváltást követően a gazdálkodók természetesen tömegesen hagyták el a szövetkezeteket.
A szövetkezeti rendszer jövőbeli fejlesztési irányához érdemes a dán modellhez nyúlni, ahol a sikert többek között az alapozta meg, hogy a lehető legjobb szakembereket alkalmazták. A nyereség egy részét általában fejlesztésre fordították, illetve tartalékolták. A szövetkezetek többsége biztonsági alapot is képzett. A biztonsági alapot azonban tíz év után szétosztották. A dán szövetkezetek, hogy biztosítsák a fenntartható pénzügyi gazdálkodást már a megalakulást követően az értékesítés megszerzésére is törekedtek.
Az új földtörvénynek a hazai területek védelme mellett figyelmet kell arra is fordítania, hogy többek között a dán, vagy a francia modellt követve stabil jogi környezetet biztosítson egy sikeres, a családi gazdaságok és a szövetkezetek együttműködésére épülő gazdálkodásnak. Az erősödő nemzetközi kihívások között csak a modell és valóság közelítéséből születhet meg az a hazai mezőgazdaság, amely képes lehet a legjobbakkal is versenyre kelni.
