Tízmilliárdos adóügyi visszaélések havonta

Összesen 121 milliárd forintos visszaélést leplezett le tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága; a legnagyobb fogások áfacsalásra derítettek fényt.

Magyar Nemzet
2013. 04. 05. 2:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Komoly summa megszerzésére tettek kísérletet azokban a kétes ügyekben, amelyeket a múlt esztendőben leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Főigazgatósága. A pénzügyi nyomozók nagyjából 14 ezer büntetőeljárást kezdeményeztek, az esetek együttesen 121 milliárd forintról szóltak. Egy-egy hónapra tehát átlagosan tízmilliárd forint értékű gyanús ügy jutott.

A részletekről a NAV bűnügyi elnökhelyettese tájékoztatta a Nagyar Nemzetet. Sors Lászlótól elmondta, hogy a múlt esztendőben is a közterhekkel és a támogatásokkal trükközők próbálták a legnagyobb összeget zsebre tenni: a hatóság megközelítőleg 3500 eljárást indított költségvetési csalás miatt, az ügyek nem kevesebb, mint 95 milliárd forint sorsát igyekeztek tisztázni. A legnagyobb horderejű esetek – ahogy korábban, úgy tavaly is – a forgalmi adó szabályainak megsértéséről szóltak. Áfacsalás gyanúja nagyjából ezerötszáz alkalommal merült fel, ezekben az ügyekben több mint hatvanmilliárd forint után kutattak a pénzügyi nyomozók.

Az adócsalási módszerekről szólva Sors László arról beszélt: a hatóság tavaly is számos alkalommal bukkant fiktív számlákra, az érintett vállalkozások hamis papírokkal kísérelték meg csökkenteni fizetendő adójukat. Egyes esetekben számlagyárakból származtak az illegális dokumentumok, de volt példa arra is, hogy valaki saját maga állította elő a valótlan tartalmú iratot. Az áfacsalás miatt indított más büntetőeljárásokban az európai uniós szabályok megsértésére derült fény. A bűnügyi elnökhelyettes közlése szerint a múlt évben számosan próbálkoztak egyes termékek, termények utaztatásával.

(Jakubász Tamás)

Részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.