Fellépnek az adócsalók ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az adócsalás és az adóelkerülés elleni közös fellépésről állapodtak meg szombati angliai értekezletükön a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői.

WL
2013. 05. 11. 17:24

Az ülés előtt George Osborne még azt mondta, a hetek pénzügyi vezetői áttekintik a rendezvényen, hogy a jegybankok a monetáris aktivizmus milyen további eszközeit vethetik be a gazdasági növekedés gyorsítására.

A brit pénzügyminiszter már korábban meghirdette Nagy-Britannia esetében a „monetáris aktivizmus” politikáját. Osborne az idei brit pénzügyi év költségvetési tervezetet előterjesztő felszólalásában közölte, hogy a kormány által a brit jegybank, a Bank of England számára meghatározott, 2 százalékos éves inflációs cél tartását előíró inflációkövetési mandátum fennmarad, de kiegészül azzal, hogy az intézménynek a jövőben az inflációs cél mellett a gazdasági növekedésre is összpontosítania kell. Osborne akkori megfogalmazása szerint a kormány új gazdasági programja „a monetáris aktivizmust ötvözi a költségvetési felelősséggel”.

A Bank of England mindazonáltal már eddig is 375 milliárd font (130 ezer milliárd forint) pótlólagos likviditást juttatott a brit reálgazdaságba 2009-ben kezdett példátlan ívű mennyiségi enyhítési ciklusa keretében. Londoni elemzői várakozások szerint a jegybank idén még további likviditásinjekcióban részesítheti a brit gazdaságot, ha a növekedési üteme nem gyorsul érzékelhetően a jelenlegi, stagnáláshoz közeli szintről.

Az angliai G7-értekezlet előtt ugyanakkor a hetek több vezető pénzügyi illetékese is aggályainak adott hangot a reálgazdaságokba kizúduló jegybanki likviditás járulékos problémái miatt.

Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke a minap egy üzleti fórumon felhívta a figyelmet arra a veszélyre, hogy a laza monetáris politikai környezetben a magasabb hozamok felé irányuló tőkeáramlások és az eltúlzott kockázatvállalás következménye ismét árfolyambuborékok kialakulása lehet.

A hozamkereséssel járó kockázatvállalás mértékét illusztrálja, hogy az elmúlt kereskedési héten a spekulatív – vagyis nem befektetési ajánlású – besorolással ellátott amerikai vállalati adósság átlaghozama rekordmélységbe, 5 százalék alá csökkent, jóllehet a pénzügyi válság előtt, 2007-ben még a globális adóskockázati megítélés szempontjából alapmércének tekintett amerikai kincstárjegy hozama is magasabb volt ennél a szintnél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.