A falusi élet nem csak biztonság
– Erősebb a közösségi összetartozás, a szomszédok ismerik egymást, könnyebben alakul ki kölcsönös segítség. A biztonságérzet terén is sokkal több előnnyel jár a falusi élet hisz sok kisebb településen alacsonyabb a bűnözés, és a gyerekek is szabadabban mozoghatnak. A kormányzatnak az a dolga, hogy állami és uniós fejlesztésekkel utakat, internethálózatot, közműveket és falusi szolgáltatásokat fejlesszen, és ezzel javítsa az életminőséget. A vidék, a falu nem valaminek a pereme vagy a széle, hanem mindennek az alapja, a közepe. Ez a megmaradásunk záloga itt, a XXI. század elején is – tette hozzá.
Úgy tűnik, a Tisza-kormány valóban magára hagyja a vidéket. A Magyar Nemzetnek nyilatkozott Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója, aki szerint a kinevezés túlmutat egyetlen személyen, mert egy olyan politikai szemlélet megjelenését jelzi, amely korábban nem volt meghatározó a magyar kormányzatban.
– Ez egy globalista gondolat és ez egy globalista kormány – fogalmazott az elemző. Hozzátette: a népességcsökkenést kedvező folyamatként bemutató elképzelés hosszú ideje jelen van bizonyos nemzetközi politikai és klímavédelmi irányzatokban, amelyek a fejlett országok népességének csökkenését a szén-dioxid-kibocsátás mérséklődésével hozzák összefüggésbe. A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint Bart István kinevezése azért is jelentős, mert szerinte a népesedéspolitikáról vallott felfogás hosszabb távon a családpolitikai döntésekben is megjelenhet. Úgy véli, egyre több olyan nyilatkozat hangzik el, amely a középosztály állami támogatásainak felülvizsgálatát vetíti előre, miközben a hangsúly egyre inkább a rászorultsági alapú támogatásokra helyeződik át.






















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!