A bizottság az Új Széchenyi Terv által támogatott, már megvalósult két Veszprém megyei projektet tekintett meg. A GOP Irányító Hatóságának vezetője, Bocskov Jordán a látogatás során kiemelte a támogatási források iránti hatalmas érdeklődést, amelyet mutat, hogy a források száz százalékát le is kötötték. Elmondta, az irányító hatóság a jó projektekből tartaléklistákat állított össze, így folyamatosan biztosítható a források százszázalékos lekötése abban az esetben is, ha valamelyik terv meghiúsulna.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz–KDNP) arról beszélt, hogy a városban az elmúlt két év alatt tízmilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg európai uniós támogatásból, a város gazdasági társaságai pedig 15 milliárd forint fejlesztési pénzt hoztak a megyeszékhelyre.
Szalai Attila, a Maxon Motor Kft. ügyvezetője bemutatta a bizottságnak a 2009–10-ben megvalósult, több mint egymilliárd forintba kerülő beruházást, amelyhez az Új Széchenyi Tervtől 280 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak. A komplex vállalati technológiafejlesztés keretében csúcstechnológiát képviselő új gépeket, gépsorokat szereztek be; a telepített technológiák energetikai megtakarítást is eredményeznek. A Maxon Motor Hungary Kft. főtevékenysége villamos motor, áramfejlesztő gyártása, ezen belül az egyenáramú villamos motorok és részegységeinek gyártása, szerelése.
Az egyenáramú motorok piacán a meglévő kapacitásaikkal is piacvezetők Európában, a veszprémi gyártóbázisukon gyártott termékeiket svájci anyavállalatuk részére szállítják – derült ki az ügyvezető prezentációjából. A Maxon Motor Hungary Kft. a mintaprojekttel 48 új munkahelyet létesített a veszprémi kistérségben, jelenleg 220 alkalmazottat foglalkoztat, mondta az igazgató.
Bejelentette, folyamatban van egy 1,2 milliárd forintos beruházás: a telephely melletti régi csarnok átalakításával 2000 négyzetméter termelőterület, 3700 négyzetméter tartalékterület és az év végéig 40 munkahely jön létre.
A Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett konstrukciókra a Közép-dunántúli Régióban 4872 pályázat érkezett be. A beérkezett pályázatok több mint fele már hatályos támogatási szerződéssel rendelkezik, közel 87,3 milliárd forint értékben.