Október elsején megszűnhet a PSZÁF

Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásáról szóló törvényjavaslatot.

WA
2013. 06. 07. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat értelmében az MNB szerveinek korábbi köre, azaz a monetáris tanács, az igazgatóság és a felügyelőbizottság kiegészül az eltérő működésű és feladatkörű Pénzügyi Stabilitási Tanáccsal. A jogszabályjavaslat – annak átmeneti rendelkezései alapján – idén  október elsején lépne hatályba, így a PSZÁF ekkor megszűnne.

A törvényjavaslat szerint monetáris tanács feladata lesz – a korábbi hatáskörein túl – kijelölni az MNB mikro- és makroprudenciális feladataival kapcsolatban azokat a stratégiai kereteket, amelyek között a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntést hoz. A Pénzügyi Stabilitási Tanács legalább három, legfeljebb tíztagú testület, amelynek elnöke az MNB elnöke, a területért felelős alelnök, illetve az MNB elnöke által kijelölt, a pénzügyi stabilitáshoz kapcsolódó, alapvető feladatokat ellátó vezetők.

A javaslatnak a jegybank elsődleges céljára vonatkozó szakasza alapján az MNB az árstabilitás elérésének és fenntartásának a veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását.

Egy májusban megjelent MNB-tanulmány többek között azzal indokolja az összevonást, hogy hazánkban a háztartások túlzott eladósodásában és a devizahitelek elterjedésében a felügyelet körüli hiányosságok is szerepet játszottak, ezért szükséges lehet a változtatás. A tanulmány az összevonás előnyei között említi, hogy ezáltal megszűnhetnek azok az együttműködési problémák, amelyek a két szervezet kapcsolatát jellemezték, ráadásul a jegybank első kézből szerez információkat a piaci folyamatokról, így gyorsabban tud fellépni a kedvezőtlen dolgok ellen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.