Szövetkezeti integráció: év végére létrejöhet a közös tőkemegfelelés

A takarékszövetkezeti integráció kialakítása hosszú folyamat, de év végére már létrejöhet a közös tőkemegfelelés a takarékszövetkezeti rendszer egészének szintjén – mondta Vojnits Tamás kormánybiztos.

2013. 07. 10. 22:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánybiztos szerint a közös tőkemegfelelés – ami a széttagolt takarékszövetkezeti rendszerben nem volt meg – nagy előrelépés, és ezzel megvalósul az egyetemes felelősség, így az ügyfelek is nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Az integráció menetrendjéről Vojnits Tamás elmondta, hogy elsőként az Integrációs Szervezetnek kell felállnia; ennek vezetését az első időszakban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) biztosítja. A szervezeten keresztül az egyes takarék- és hitelszövetkezetek is beleszólhatnak az integráció szabályainak kialakításába – emelte ki a kormánybiztos.

Hozzáfűzte: az Integrációs Szervezetnek a kezdeti, átmeneti időszakban az átmenet menedzselése lesz a feladata. A központi banki, ernyőbanki feladatokat a TakarékBank látja majd el; a bankot erre alkalmassá kell tenni, és új alapszabályt kell elfogadni. Ezzel párhuzamosan elkezdődik majd a szektor egészének átvilágítása is – ismertette Vojnits Tamás. Mindezek ismeretében és a megfelelő szabályzatok elfogadása után a teljes takarékszövetkezeti szektor, az Integrációs Szervezet és a TakarékBank egyetemleges felelőssége is beáll a kötelezettségeik vonatkozásában. További egységesítésre is kell számítani, elsősorban a marketing és az informatika területén, „de ezek majd a következő évek feladatai lesznek” – fogalmazott.

Vojnits Tamás kiemelte, hogy a kormány több mint 50 takarékszövetkezeti vezetővel egyeztetett, de tárgyalt az intézményvédelmi alapok és az érdekvédelmi szervezetek vezetőivel is. Arra a kérdésre, hogy pontosan hogyan használják fel a takarékszövetkezeti integráció megvalósítására biztosított 100 milliárd forintot, a kormánybiztos elmondta: az összeg pontos felhasználását a következő hetekben dolgozzák ki, de elsősorban a szavatoló tőke megerősítésére és az üzleti működés javítására szolgálnak majd a források.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.