Területalapú támogatás: elkezdődött az utalás

Mintegy 180 ezer gazdához jut el a kormány által a tavalyihoz képest lényegesen megnövelt összeg.

NT
2013. 10. 16. 18:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vidékfejlesztési miniszter a témában tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: az egységes területalapú támogatás összege hektáronként mintegy 69 ezer forint, a múlt évi hektáronkénti 61 ezer forinttal szemben. Emlékeztetett: emellett a különleges tejtámogatás 6,7 milliárd forintját 2700 gazda részére fizetik ki, és a cukorrépa kiegészítő támogatás 2 milliárd forintját is átutalják néhány száz gazdának. Fazekas Sándor a szaktárcánál újságírók előtt indította el az átutalásokat. Megjegyezte: nagy eredménynek tartja, hogy az Európai Bizottságánál sikerült elérni az 50 százalék előleg kifizetését. A második részletet 2014 januárjában fogják átutalni a gazdáknak – mondta a miniszter.

Közölte, az idén az egységes területalapú támogatásnál a visszaosztási ráta 2 százalék, ezért a hektáronkénti 70 400 forint helyett átlagosan 69 ezer forintot kapnak hektáronként a gazdák, lesz ugyanis, aki teljes a összeget kapja, míg másoknál a visszaosztást kell alkalmazni az unió pénzügyi fegyelme miatt. A visszaosztási ráta azt jelenti, hogy a támogatásra jogosult bázisterület és az igénylésekben szereplő összes terület hányadosával meg kellett szorozni a maximális hektáronkénti támogatás összegét.   

Fazekas Sándor jelezte: a cukorrépa-kiegészítő támogatás már csak jövőre vehető igénybe. Ez a támogatási forma ugyanis csak ötéves időtartamú.

Újságírói kérdésre a miniszter közölte: a jogosulatlan visszaigénylések kiszűrésére folyamatos ellenőrzést építettek be a rendszerbe. Ezt minden olyan kérelem esetében alkalmazzák, amelynél bármiféle rendellenesség tapasztalható. Az nem befolyásolta a mostani átutalást, hogy „volt egy lebukás, mivel már február óta tudomásunk volt róla, hogy bűnözői körök próbálkoznak azzal: agrártámogatást igényeljenek jogosulatlanul. Megvédtük a gazdák pénzét, a tolvajokat elkaptuk, és azok rács mögött vannak, mindent megtettünk azért, hogy a kifizetések biztonságosan megtörténjenek. A rendszer működőképes, azt folyamatosan ellenőrzi, auditálja az Európai Unió, és mi is folyamatosan éberen figyelünk” – mondta a miniszter, utalva a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett vezető beosztású dolgozója és három társa ügyére. Hozzáfűzte: az MVH-nál átfogó átszervezést nem terveznek, mert nincs olyan indok, ami miatt ez szükséges lenne. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy folyamatosan változó rendszerről van szó, az unió közös agrárpolitikája ugyanis megköveteli, hogy a számítástechnikai háttér, valamint a feladat- és a hatáskörök is változzanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.