Gyakorlatilag eltűnt az infláció

Októberben 0,9 százalékos volt az éves infláció, ami lényegesen kedvezőbb adat a vártnál.

LM
2013. 11. 12. 9:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legutóbb 1974 februárjában volt ennél alacsonyabb az éves infláció, a mutató értéke akkor 0,6 százalék volt.

Mináry Borbála, a KSH szakértője elmondta: az üzemanyagok ára egy hónap alatt 4,7 százalékkal csökkent, ez önmagában 0,4 százalékponttal mérsékelte a fogyasztóiár-indexet.

Rámutatott arra, hogy a legnagyobb csökkenést az infláció éves ütemében az üzemanyagok és az élelmiszerek árában mutatták ki, de a szolgáltatásokat kivéve minden főcsoportban mérséklődött a növekedés üteme a 2012 októberihez képest. A dohány árának szeptemberi jelentős növekedését nem követte újabb növekedés októberben – tette hozzá. A november elsejétől hatályba lépett közműdíjcsökkentés nagyobb részben decembertől lesz hatással a fogyasztói árindexre.

 

Jelentősnek nevezte, hogy a pénzügyi szolgáltatások ára egy év alatt 54,2 százalékkal emelkedett.

Az EU 28 tagországában szeptemberben a fogyasztói árak a harmonizált előzetes adatok szerint átlagosan 1,3 százalékkal voltak magasabbak, mint 2012. szeptemberben. A legkisebb árváltozást Bulgáriában (-1,3 százalék) és Görögországban (-1,0 százalék), a legnagyobbat az Egyesült Királyságban (2,7 százalék) és Észtországban (2,6 százalék) mérték.

A londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint valószínűleg stagnált, esetleg kissé lassult az éves összevetésű magyarországi infláció a múlt hónapban. Az MTI előzetes felmérésébe bevont citybeli befektetési és elemzőházak 1,2-1,4 százalékos előrejelzéseket adtak a teljes kosárra számolt októberi tizenkét havi inflációra, s nem tartották kizártnak, hogy az index decemberben az újabb közműdíjcsökkentések miatt 1 százalék alá csökken.

Egyes londoni elemzők pedig már azt jósolják, hogy jóval 1 százalék alá csökken Magyarországon az éves összevetésben számolt inflációs ütem. A Goldman Sachs például 0,6 százalékos tizenkét havi inflációval számol a közműdíjak csökkenése miatt.

A lassuló inflációnak köszönhetően a nagy házak az alapkamat további csökkenését valószínűsítik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.