Jól járnak a balatoni horgászok, retteghetnek a kormoránok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Maradnak a három éve változatlan horgászjegyárak, a tó mellett is lecsapnának a ragadozómadár-rajokra.

BL
2013. 11. 07. 14:40

A sajtótájékoztatón Havranek Mihály halőrzési és vagyonvédelmi vezető elmondta, hogy a törvényi szigorításoknak is köszönhetően az idén több orvhalászt fogtak el a vízirendészettel együtt, mint a korábbi években, és nőtt a horgászati szabályok megsértése miatt indított eljárások száma is. A halőrök eddig 207 feljelentést tettek a halászati, halgazdálkodási törvény megsértése miatt, a horgászrendi szabályok megsértése okán 82 esetben jártak el, orvhalászaton 26 embert értek tetten, és összesen 5500 méternyi orvhalász hálót gyűjtöttek be.

Szó esett a kormoránokról is, amelyek egyre nagyobb problémát jelentenek a Balaton és a térség halastavainak halgazdálkodásában. Az ezres nagyságúra is felduzzadó madárrajok a becslések szerint naponta 400-500 kilogramm halat, főként süllőt és gardát zsákmányolnak a vizekből. A környezetvédelmi felügyelőség évente 200-200 kormorán kilövését engedélyezi a cég két tógazdaságánál, de kérdés, hogy ez elegendő lesz-e a jövőben, mivel a madarak száma évek óta egyre nő a térségben. A társaság kérvényezi az illetékes hatóságnál, hogy a Balatonon is lehessen gyéríteni a jövőben a kormoráncsapatokat – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.