Két százalékkal növekedhet a magyar gazdaság

Varga Mihály úgy véli, a folyamatnak a vállalkozók lehetnek a legnagyobb nyertesei.

TK
2013. 11. 10. 17:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály a Fejlődő Vállalkozások Egyesülete által szervezett harmadik iCon gazdaságpolitikai konferencián elmondta: az elmúlt három év kormányzati intézkedéseinek következtében a hiány három százalék alá csökkent, az államadósság csökkenő pályára állt, az állam piaci finanszírozása pedig továbbra is biztosított. Mindezek stabil alapot teremtenek arra, hogy a gazdaság már jövőre két százalék közeli növekedési pályára álljon, „és ennek első számú nyerteseivé a hazai kkv-k kellenek, hogy váljanak” – jelentette ki.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: nem választási költségvetés készült, és van lehetőség a növekedés előmozdítására. Varga Mihály az infláció mérséklődése miatt tarthatónak nevezte a jegybank kamatcsökkentési pályáját.

A tárcavezető kérdésre válaszolva azt mondta, az átállás az új, online adatkapcsolatra képes pénztárgépekre lehetne gördülékenyebb. Napokon belül megjelenik egy rendelet az átállás gyorsítására: a megrendelésben közreműködő szakszervizeknek a pénztárgép-megrendeléseket nyolc napon belül továbbítaniuk kell a forgalmazóknak, amelyeknek hét napjuk lesz arra, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) bejelentsék a rendelési adatokat – mondta.

A NAV honlapján közvetlenül a forgalmazóktól lehet majd megrendelni a pénztárgépeket – tette hozzá.

A szombaton kezdődött kétnapos konferencián több mint száz fiatal közgazdász és vállalkozó vett részt. A rendezvényen a kormányzat és a versenyszféra szereplői a magyar kkv-szektor problémáiról, versenyképességéről és a kiszámíthatóság jelentőségéről vitáztak. Áttekintették a hazai kkv-k finanszírozási lehetőségeit kereskedelmi és központi banki oldalról, szóba kerültek a magyar vállalkozások fejlődésének esélyei és korlátai, illetve külföldi előadók szemszögéből vizsgálták a kormány gazdaságpolitikáját.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.