A magyar gazdaság a lehetőségek tárházát kínálja

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Érdemes befektetni a magyar gazdaságba, hiszen 2014-ben duplájára nőhet a teljesítménye – mondta Varga Mihály.

NT
2013. 12. 06. 10:06

A miniszter szerint a magyar gazdaság növekedési forrásainak bővülése, továbbá a Xetrán keresztüli forrásbővülés is lehetőséget adhat arra, hogy tőzsdére lépjenek olyan magyar cégek, amelyekben kisebbségi résztulajdona van az államnak.

A harmadik negyedévben nőttek a beruházások, kutató- és fejlesztőközpontok jönnek Magyarországra, ami fontos ahhoz, hogy „ne a világ segédmunkásai legyünk, hanem a világ szakmunkásai, utána pedig a világ mérnökei” – ezt már Orbán Viktor miniszterelnök mondta pénteken a közrádiónak adott interjúban. Kiemelte, a növekedés, a sikeres gazdaságpolitika eredményei a mindennapokban is megjelennek.

Friss hír, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált pénteki előzetes adatok szerint idén októberben az ipari termelés 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor kiemelte, hogy a növekedés húzóereje a járműgyártás, az ágazatban rendkívüli a növekedés és alapvetően ez határozta meg az ipari termelés növekedését. Hozzátette: a járműgyártás több mint ötödét adja az ipari termelésnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.