Így szennyezik a gazdagok a fejlődő térségeket

A gazdag országok a fejlődő térségekbe „helyezik ki” a szén-dioxid-kibocsátásukat.

PR
2014. 01. 21. 18:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A légköri szennyezés „kihelyezése” olyan elektronikus termékek, köztük okostelefonok, olcsó ruházati cikkek és más javak formájában jelentkezik, amelyeket a fejlődő országokban állítanak elő, de az Egyesült Államokban és Európában használnak, fogyasztanak el.

Az ENSZ Klímaváltozási Kormányközi Bizottságának (IPCC) gondozásában készülő tanulmány szerint – amelynek kivonatos verziója jutott a The Guardian birtokába – a 21. század első évtizedében a Földön kétszer olyan gyors ütemben nőtt a szén-dioxid és az üvegházhatást kifejtő többi gáz kibocsátása, mint a megelőző három évtizedben. Ennek nagy része a széntüzelésre vezethető vissza, a legtöbb szenet pedig azok az erőművek égették el, amelyek az amerikai és európai fogyasztók számára különféle termékeket előállító kínai és más fejlődő országok feldolgozóipari üzemeit látják el energiával.

Kína és a fejlődő térség évi szén-dioxid-kibocsátása 2000 óta duplájára, 14 gigatonnára emelkedett. Ebből 2 gigatonna vezethető vissza az exportra gyártott termékekre. Összességében Kína és a fejlődő világ feldolgozóipara már több szén-dioxidot juttat a légkörbe, mint az amerikai és az európai feldolgozóipar együttesen – állapítja meg az IPCC tanulmánya. Annak ellenére is, hogy már Kína, India és Brazília rohamosan duzzadó középosztálya is nagyban hozzájárul fogyasztásával a klímaváltozáshoz, a régió egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátása még messze elmarad Amerika és Európa mögött.

A klímaváltozást okozó gázok kibocsátásának exportja nagyban akadályozza az országos statisztikákra alapuló emissziókorlátozási erőfeszítések sikerét. Szakmai körökben már megkezdődött az egyeztetés arról, hogyan lehetne a kibocsátási felelősséget pontosabban elosztani az egyik országban gyártott, de a másikban felhasznált termékek után.

A felhasználókat kell hogy valamiféle felelősség terhelje az országhatáraikon túl gyártott termékek után – szögezte le Cynthia Cummis, a World Resources Institute üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának elszámolásával foglalkozó szakértője.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.