Újabb járműipari óriással állapodtak meg Vargáék

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Delphi cégcsoporttal kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormány

LM
2014. 01. 30. 17:21

Az egészséges szerkezetű gazdasági növekedésben a belső fogyasztás is egyre markánsabb szerepet játszik. Ezekhez a gazdasági eredményekhez Varga Mihály szerint hozzájárult a magyarországi Delphi csoport tevékenysége is.

Jámbor Zoltán elmondta: az új beruházások létrehozásakor nagyon fontos kritériumoknak kell megfelelni, alapvető szempont, hogy ott legyenek, ahol a vevők, valamint hogy szakképzett munkavállalókat és versenyképes beszállítókat érjenek el. Magyarországon minden feltétel adott, ezért a kormány támogatására és a magyar emberek szakértelmére támaszkodva a Delphi mind az 5 divíziója jelen van az országban. A Delphinek 4 gyára működik hazánkban, és az elmúlt 20 évben több mint 220 millió eurót fektettek be, jelenleg pedig mintegy 3400 munkavállalót foglalkoztatnak.

Jámbor Zoltán szerint a magyar gazdasági környezet ösztönzi a csúcstechnológiát gyártó cégeket, és az infrastruktúrától kezdve támogatja a gyártási folyamatokat, ez egészül ki az itt élő emberek szakértelmével. Vagyis minden adott, ami képessé teszi a Delphit arra, hogy csúcsminőségű termékekkel szolgálja ki a legmagasabb követelményeket támasztó európai gépjárműgyártókat.

Hozzáfűzte: fontos az elkötelezett kormányzati támogatás is, és a kabinet támogatása, hozzáállása meghatározó volt abban, hogy a Delphi magyarországi beruházásainak bővítése mellett döntött.

Hende Csaba hangsúlyozta: Szombathely hálás a Delphinek, és büszke azokra az emberekre, akik eszükkel, szorgalmukkal, munkájukkal megalapozzák a közös sikereket.  A honvédelmi miniszter felidézte, hogy 2012-ben a kormány  kiemelt fejlesztési központtá nyilvánította a Nyugat Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, amely a helyi cégek, kamarák, és önkormányzatok, és tudományos világ erőit kapcsolja össze. Elmondta, hogy a kormány is „hozzáteszi a magáét” az együttműködéshez, például infrastruktúra fejlesztéssel, vagy a duális szakképzés rendszerének megerősítésével.

Hende Csaba elmondta, hogy a Nyugat Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ cégei a következő három évben 90 milliárd forintnyi új tőkebefektetést, és közvetlenül 3500 új munkahely létrehozását tervezik. A 2010 óta tapasztalható ipari fellendülésnek - amely beleillik a kormány újraiparosítási politikájába – köszönhetően Szombathelyen 45 százalékkal nőtt az iparűzési adóbevétel, ami a vállalatok dinamikus növekedését jelzi – mondta el Hende Csaba hozzátéve, hogy a munkanélküliség is az országos átlagnál jóval alacsonyabb, 4,7 százalék a városban.

Ez a 38. stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet a kormány nagyvállalatokkal aláír.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.