Több mint négymillió ember dolgozik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A rendszerváltás kezdete óta nem volt ilyen magas a foglalkoztatás aránya.

WA
2014. 03. 24. 17:35

A kormány célja az, hogy a foglalkoztatottak száma meghaladja a négymilliót, a munkanélküliek aránya pedig 4 százalék alatt maradjon – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára múlt csütörtökön, a Parafix Hungária Kft. által megvásárolt üzemépület avatásán.

Fontos célkitűzés a teljes foglalkoztatás elérése, ehhez azt kellene elérni, hogy folyamatosan négymillió felett legyen a foglalkoztatottak és 300 ezer alatt a munkanélküliek létszáma – mondta korábban a politikus. Ha a munkanélküliségi ráta négy százalék alá esik, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy aki tud, akar és képes dolgozni, az munkalehetőséget talál – magyarázta az államtitkár.

Az elmúlt négy évben sok lépést tett a kormány, hogy a munkaalapú társadalom megteremtése jegyében minden munkaképes találjon a képességeinek megfelelő munkát, foglalkoztatási formát – hangoztatta március 12-én Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.