Biztosított a kivezetéshez szükséges deviza

A devizahitelek kivezetéséhez és a forintosításhoz szükséges deviza mennyiségének biztosításáról született döntés.

NT
2014. 09. 24. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiemelte: a program célja, hogy a lakossági devizahitelek kivezetése gyorsan, rendezetten, a pénzügyi rendszer stabilitásának megőrzése mellett és a forint árfolyamára gyakorolt érdemi hatás nélkül menjen végbe.

Ismert, a parlamentszerdán szavaz az ezt megelőző elszámolási törvényjavaslatról, amely alapján a bankoknak vissza kell fizetniük a korábban tisztességtelenül beszedett díjakat azoknak az ügyfeleknek, akik már lerótták adósságukat.

A tájékoztatón kiadott írásos közlemény szerint a jegybanki program két eszközből áll: egy rövid külső adósság csökkentési feltételhez kötött spot (azonnali) euróeladási ügyletből, illetve egy hosszabb futamidejű, spot euróeladási ügylettel kombinált devizaswap ügyletből.

Az MNB programja 2014. október 13-ától áll a bankok rendelkezésére, a jegybank a programot az elszámolásokhoz kapcsolódó szakaszban legalább 2015. március végéig fenntartja. Az MNB az árfolyamréssel, illetve az egyoldalú kamat- vagy kamatfelár-emeléssel kapcsolatos banki elszámolások fedezéséhez 3 milliárd eurós keretösszeget határozott meg, amiből a jegybank legfeljebb 1 milliárd eurót kínál fel a feltétel nélküli ügyletekre, 2 milliárd eurót pedig a rövid külső adósság csökkentési feltételhez kötött spot euróeladásokra.

Az elszámolási törvényjavaslat elfogadása után, várhatóan a jövő évben kezdődheta forintosítás – erősítette meg a Hír TV-nek a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály azt mondta, a forintosítás lesz annak a folyamatnak a zárószakasza, amely véget vet a devizahitelek csapdájába esett magyar emberek bizonytalanságának.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.