Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A bíróság egyben 1 millió 905 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperes pénzintézetet. A bíró az indoklásban rámutatott: a pénzügyi intézmény által alkalmazott legtöbb szerződéses feltétel nem felelt meg a szimmetria elvének. Nem elég ugyanis, ha a fogyasztó számára pozitív körülményváltozás esetén a szerződéses rendelkezés nem zárja ki az egyoldalú módosítást, ezt kifejezett kötelezettségként kell rögzíteni a szerződésben – mondta.
Az átláthatóságnak sem felelt meg a hitelintézet mindegyik kikötése, az objektivitás, tételes meghatározás és a felmondhatóság elvének azonban majdnem teljes mértékben – tette hozzá.
Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Summit Pénzügyi Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A bíróság elutasította a felperes pénzintézet azon kérelmét, hogy a törvényszék forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz, és 381 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperest.
Az ítélet indoklásában a bíró kiemelte: a pénzügyi intézmény által alkalmazott szerződéses feltételek nem feleltek meg mindegyik, a törvényben meghatározott elvnek. Kiemelte az egyértelmű megfogalmazás, a ténylegesség és az arányosság kritériumait.
A tárgyalást követően a felperes jogi képviselője az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy az ítélet áttanulmányozása után döntenek a fellebbezésről.
Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
A bíróság elutasította a felperes pénzintézet indítványát az Alkotmánybírósági normakontrollról, és 15 napon belül 1 millió 270 ezer ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperest.