Jön a rezsicsökkentés újabb lépcsője

Októbertől a távhő ára további 3,3 százalékkal csökken.

MNO
2014. 09. 16. 12:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eddigi rezsicsökkentésekkel a családok terhe évi 350-360 milliárd forinttal mérséklődött, a családok átlagos megtakarítása évente már 150-200 ezer forint – tette hozzá. „Ez óriási változás, ha belegondolunk abba, hogy 2010-ben még a magyar családok fizették Európában a legmagasabb gázárat és a második legmagasabb áramárat” – fogalmazott Kurucz Éva.

Hozzátette: a következő lépés a rezsiholdig létrehozása, amely az ipari rezsicsökkentés és a hazai vállalkozások versenyképességének javításának további alapja lesz. A munkacsoport jelenleg is dolgozik – közölte a kormányszóvivő, aki határozottan cáfolta a Népszabadság keddi számában megjelent állításokat és elmondta, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) gázárszabályozásról szóló szakmai rendeletmódosítása semmilyen módon nem érinti a rezsicsökkentést és semmilyen formában nem érinti a lakossági végfogyasztói árakat, mivel azokat a fejlesztési miniszter rendelete határozza meg.

A kormány elkötelezett a rezsicsökkentés mellett – húzta alá a szóvivő.

 

 

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a parlament őszi ülésszakának első napján, napirend előtt szólt a rezsicsökkentésről is, kiemelve annak a gazdaságra gyakorolt pozitív hatásait, első helyen a jelentős gazdasági bővülést. A rezsicsökkentés „egész politikánk sűrítménye (...), arról szól, hogy a magyarokról senki sem húzhat le hét bőrt az alapvető szolgáltatásokért”. A rezsicsökkentés folytatódik, októbertől a távhő ára csökken 3,3 százalékkal – jelezte.

Ismert, szeptember elsejétől a múlt év őszihez képest 5,7 százalékkal kevesebbe kerül az áram.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.