Orbán Viktor: Meg kell erősíteni a hazai kkv-szektort

A következő évek feladata, hogy a nagy cégek mögött fölerősödjön a magyar kis- és közepes vállalkozói szektor – fogalmazott a kormányfő.

KG
2014. 09. 26. 20:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfő szavai szerint az ország gazdasága számára fontosak a nagyberuházások, így Nyíregyházán a dán Lego fejlesztései is, de „szívünkhöz a legközelebb a kkv-k állnak”. „Azt szeretnénk, ha ők adnák az ország törzsét, ők tartanák meg egyfajta gazdasági gerincként ezt az országot” – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök ennek kapcsán nyomatékosította, a következő uniós költségvetési ciklusban a Magyarország számára rendelkezésre álló források nagyobb részét – a gazdaságfejlesztés jegyében – a kis- és közepes vállalkozásokhoz kell eljuttatni. Vélekedése szerint ahhoz, hogy Magyarország „bombabiztos” gazdaságnak legyen tekinthető, 12-13 ezer, exportképes, magyar kézben lévő kkv kellene.

Ettől még nagyon messze vagyunk, ezért még sokat kell dolgozni – mondta a kormányfő, hozzátéve, biztos abban, hogy ezek között a cégek között sok nyíregyházi lesz. Kifejtette, a helyi ipari park nagy ereje a városnak, és a kormány – ahogyan eddig is – továbbra is segít majd befektetőket találni.

A magyar gazdaság jövője az olyan kis- és közepes vállalkozásokon múlik, mint az ISO Kft. – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Szentendrén, a műanyag nyílászárókat gyártó cég új üzemcsarnokának és bemutatótermének átadásán.

A nyírségi megyeszékhely elmúlt négy évben elért eredményeiről szólva a kormányfő elmondta, nehéz összehasonlítani a 2010-es Nyíregyházát a 2014-essel. Mint mondta, négy évvel ezelőtt ez egy gyenge város volt, „amit agyonnyomott, térdre kényszerített az adósság, erősebb volt a kilátástalanság, mint a remény”. Nyíregyháza ma erős város, nincs adóssága, a munkanélküliséget pedig sikerült erőteljesen csökkenteni – sorolta az eredményeket a miniszterelnök, hozzátéve, „majd ha mindenkinek lesz munkája, akkor lehetünk elégedettek”.

Több ezer munkahely jött létre nemcsak a közmunkában, hanem a város ipari parkjában is, mert egy gazdasági szakembert, Kovács Ferencet választottak meg 2010-ben a nyíregyháziak. És ha például az ipari park bővülését megnézzük – folytatta a kormányfő –, akkor mindenki láthatja, hogy jó döntés volt ilyen szakembert állítani a város élére.

„Nyíregyházának van karaktere, van kultúrája, van lelke, erős lábakon áll (...), és úgy gondolom, egy sikerváros” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette: a városban van dinamizmus, ezért Nyíregyháza – az ország egyik leggyorsabban fejlődő városaként – nagy jövő előtt áll.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.