Az adófizetők állják az SZDSZ tartozásait?

Nem várható, hogy a Magyar Fejlesztési Bank követelése megtérüljön – jelentette ki Lázár János.

Horváth Csaba László
2015. 03. 27. 4:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyanakkor a párt kamatokkal terhelt tartozása meghaladja az 530 millió forintot, így a fennmaradó ingatlanok vélhetően nem fedezik a párt tartozásait – derült ki Lázár János válaszából. A szabad demokraták más parlamenti pártokhoz hasonlóan 2008-ban vettek fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB). Állami kezességvállalással csaknem 415 millió forintot folyósított az MFB a vásárlásokra, ám a párt szinte egyáltalán nem törlesztette a kölcsönt. Ez azért különös, mert még az MDF romjain létrejött JESZ is fizette hitelét. Az MFB 2010 végén mondta fel a nem fizető párt hitelszerződését, s 26 ingatlant vontak végrehajtás alá. Fény derült arra is, hogy a liberálisok az alapvető ingatlanvásárlási szabályokat sem tartották be, ezért az állam nem érvényesíti kezességvállalását. A párt ráadásul annak ellenére vásárolta meg hitelre az ingatlanokat, hogy a 2008-as közvélemény-kutatások egyértelműen előre jelezték, az SZDSZ nem jut be a parlamentbe.

A Magyar Nemzet 2013 végén számolt be a párt által felhalmozott tartozásokról. Akkor több egykori SZDSZ-vezetőt s a párt meghatározó alakjait is megkerestük a rendezetlen számlákról érdeklődve, azonban kiderült, a politikusokat hidegen hagyja, hogy vélhetően az adófizetők fizetik majd meg tartozásaikat. Kuncze Gábor egykori pártelnök ócska műbalhénak tekintette a párt által felhalmozott több száz millió forintos adósságot, s közölte, szerinte a jobboldal találta ki a történetet. Az ingatlanvásárlásokat főként Kóka János, kisebb részben pedig Fodor Gábor hagyta jóvá. Kóka lapunknak azt mondta, nagyon kevés emléke van a hitelfelvétel részleteiről, nem tud válaszolni, de megígérte, hogy amint információi lesznek, keresni fog minket, ám ez azóta sem történt meg. Fodor Gábor, aki a Magyar Liberális Párt elnökeként jelenleg is parlamenti képviselő, úgy nyilatkozott, hogy a szóban forgó ingatlanok megvannak, biztosítják a hitel fedezetét, tehát nem történt károkozás.

Az ügyben tavaly februárban különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a IX. kerületi ügyészség. A Fővárosi Főügyészség tegnapi tájékoztatása szerint azonban a rendőrség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette, ugyanakkor a nyomozó hatóság határozatának felülvizsgálata folyamatban van. A pártnak egyébként az állami hitel mellett a fővárosban és több vidéki településen is komoly díjtartozásai gyűltek össze, a párt nem fizetett a politikai hirdetésekért sem, de magáncégeknek is tartozik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.