A II. világháború után hiány volt a tejből, a túltermelés csak az 1970-es években kezdődött el. A többletet előbb az Európai Unió elődje, az Európai Közösségek vásárolta fel a piacinál magasabb áron, majd 1984-ben bevezette a termelés mennyiségét szabályozó tejkvótarendszert. Most, harminc évvel később az Európai Unióban teljes egészében liberalizálják a tejpiacot. Forradalmi átalakulás még úgyis, hogy 2009 óta minden évben 1 százalékkal emelték a nemzeti kvótákat a rendszer megszüntetésére és a növekvő világpiaci keresletre való felkészülés jegyében.
A feltörekvő országokban egyre nagyobb az igény a tejtermékek iránt. Például a kínai piac óriási keresletet támaszt a külföldön gyártott csecsemőtápszerek iránt, miután hatalmas botrányok robbantak ki a hazai gyártmányú, gyermekek halálát okozó szennyezett tápszerek miatt. Ebben a helyzetben a főszereplő Észak-Európa már starthelyzetben várakozik. Írország nem titkolja, hogy 2020-ig meg akarja duplázni tejtermelését. Németországhoz és Franciaországhoz képest az évi 5,4 milliárd liter tejet termelő Írország ugyan kicsinek számít és terveit az exportra alapozza, miután termékeinek 80 százalékát már így is külföldön értékesíti. Ugyanez a helyzet Hollandiában, ahol a tejtermelők szövetsége (NZO) „hihetetlenül nagy lehetőségként” tekint a kvótarendszer eltörlésére.
„A kvótákat azért állították fel, mert a kereslethez képest túl sok tej volt a piacon, de a helyzet tényleg nagyon sokat változott azóta” – mutatott rá René van Buitenen, az NZO szóvivője. Az eddigi rendszer miatt az Egyesült Államok és Új-Zéland termelői előnyhöz jutottak és mára a világ első számú exportőreivé váltak. A holland tejtermelők eltökéltek, hogy behozzák a lemaradást, és reményeik szerint 2020-ra 20 százalékkal növelik a kibocsátást. Az európai kontinens első számú tejtermelője, Németország évi 1-3 százalékos növekedéssel számol 2020-ig, és a termelők nem is rejtegetik örömüket. Németország az utóbbi 30 év alatt 21-szer lépte át nemzeti kvótáját, amiért összességében közel kétmilliárd eurós bírságot kellett fizetnie. Miként a többi észak-európai ország, Németország is úgy véli, hogy megfelelően felkészült a tejtermelés gyors növelésére, és bízik abban, hogy képes lesz ésszerű áron értékesíteni a többletet.
Franciaországban viszont nagy a nyugtalanság, mert még élénken él az emlékezetben a 2009-es válság, amikor a kereslet drámai visszaesése az árak 30 százalékos csökkenésében csapódott le. Így aztán a második legnagyobb európai tejtermelő országban a termelők és szövetkezetek is azt az álláspontot képviselik, hogy csak akkor növelik a termelést, ha kereslet mutatkozik termékeikre. Sőt, Párizs azt követeli, hogy az Európai Unió hozzon létre egyfajta mechanizmust a deregulált piacokon kialakuló esetleges túltermelési válságok kezelésére. Bár ezt a francia indítványt Olaszország és Lengyelország is támogatja, Brüsszelben meglehetősen nagy ellenállásba ütközik. Annál inkább is, mivel február eleje óta jelentősen emelkedtek az árak, a tejpor például tonnánként 500 euróval, 2350 euróra drágult.
A tej- és tejtermékek árát több tényező is növeli: az év elején Európában visszafogták a termelést a kvótatúllépés miatti bírságok elkerülése végett, az euró értékének csökkenése támogatja az európai tejtermékek iránt mutatkozó külföldi keresletet, miközben Új-Zélandon szárazság nehezíti a termelők életét. Az európai tejtermelőket sújtó orosz embargó miatt előbb ugyan estek az árak és a sokan legrosszabbtól tartottak, mostanra azonban kifutott ennek a hatása. Így Phil Hogan, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős tagja február végén nyugodtan mondhatta, hogy jelenleg „nincs semmilyen probléma” a tejárakkal. Az EU 28 tagállamában 2014-ben 151 milliárd liter tejet termeltek. Az országok listáját Németország vezeti több mint 30 milliárd literrel, majd Franciaország következik 23 milliárd literrel, Nagy-Britannia (14 milliárd liter), Hollandia, Olaszország és Lengyelország. Az Európai Bizottság arra számít, hogy idén 1,2 százalékkal, jövőre pedig 0,6 százalékkal növekedik a termelés.
