Már nem kockázatos termék a szőlő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Magyar Közlöny legfrissebb számából derült csak ki, hogy ismét módosultak az ekáer szabályai. Ezúttal a kockázatos termékek köre szűkült.

Horváth Attila
2015. 09. 11. 15:00

Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna szerint a mindenkit érintő ekáerváltozásokra rendszerint fel lehet készülni, a mostanit azonban – még ha kedvező is – váratlanul tudták meg az érintettek. Hozzátette, sokáig komoly gondot okozott, hogy a jogszabályokat az adóhivatal, a tárca és a rendszer használói is másként értelmezték. A mai napig is vannak emiatt problémák, de egyre kisebb számban, a rendszerhez pedig minden erre kötelezett szereplő megpróbál alkalmazkodni.

Korábban megírtuk, közúti fuvarozással járó tevékenységet január 1-jétől csak olyan adózó folytathat, aki rendelkezik ekáer-számmal. A bejelentést a rendszer elektronikus felületén kell megtenni. Az adóhatóság ad egy számot, amely 15 napig érvényes. A megbízónak vagy a címzettnek ezt ki kell adnia a fuvarozást végző vagy a szervező személynek, mert hatósági ellenőrzés esetén szüksége van az azonosító számra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.