Bár a lakossági földgázfogyasztókat a korábbi szolgáltatóiktól átvevő állami tulajdonú Főgáz Zrt. korábban azt közölte, hogy nem lesz szükség gázóra-leolvasásra a váltás miatt, a háztartások egy részénél mégis lesz soron kívüli leolvasás. Az általunk megkérdezett szakértők szerint ennek az oka az, hogy óriási bevételkiesést szenvedhetnek el az úgynevezett egyetemes szolgáltatási piacról távozó cégek – a német E.ON, a francia GDF Suez és az olasz Eni magyarországi leányvállalatai – abban az esetben, ha nem a mérőórák állásának a rögzítése, hanem a felhasználók „bemondása” vagy fogyasztásbecslés alapján számolnak el ügyfeleikkel.
Amint arról beszámoltunk: korábban kötelező volt a szolgáltatóváltáskor leolvasni a gázmérőórákat mind az átadó, mind az átvevő cégnek a pontos elszámolás érdekében. Ezúttal ez nem történik meg, mert a Főgáz nem szándékozik leolvasni mind a 2,5 millió új vevője mérőegységét, s erre egy közelmúltban végrehajtott jogszabály-módosítás lehetőséget is ad számára. Így az állami gáztársaság az eddigi szolgáltatóktól kéri majd el a korábbi fogyasztási adatokat, s annak, illetve a családok bediktálásának az alapján számláz az új ügyfeleinek. Ezen az Főgáz nem veszíthet, mert ha később a mérő ellenőrzésénél kiderül, hogy a szolgáltatóváltás során esedékes elszámoláskor az ügyfél kevesebbet fizetett, az állami gázcég utólag behajthatja a különbözetet. Míg a piacról kivonuló cégek elkönyvelhetik az akár több száz millió forintos ráfizetést.
Feltehetően emiatt is döntött úgy az E.ON, hogy mint azt közölte: „a zavartalan átadás-átvételi folyamat és az ügyfeleknek is fontos pontos elszámolás érdekében az év hátralevő időszakában az E.ON és a Magáz munkatársai – a normál leolvasási tevékenység mellett – rendkívüli gázmérő-leolvasás céljából felkeresik az ügyfeleket. A szeptemberben induló rendkívüli leolvasási időszakban elsősorban azokat az ügyfeleit keresi fel a területileg illetékes elosztótársaság, ahol az éves leolvasásra a szolgáltatóváltást megelőző nyolc hónapnál régebben, azaz 2015 áprilisa előtt került sor. A rendkívüli leolvasást nem követi számla, a célja az, hogy pontosabbá váljon az átadás időpontjában készített elszámolás. A rendkívüli leolvasásban érintett mintegy 37 ezer ügyfél előzetes tájékoztatást kap a szolgáltatótól”.
Ismeretes: az E.ON Energiaszolgáltató Kft. több mint 600 ezer ügyfelét legkésőbb 2016. január 1-jétől, a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 750 ezret meghaladó mennyiségű felhasználóját pedig legkésőbb 2016. július 1-jétől fogadja be az állami gázcég. A Tigáz mintegy 1,2 millió fogyasztója viszont 2016. október 1-jéig kerül át a Főgázhoz, amely így a jövő év végére már 3,3 millió földgázfogyasztó részére biztosítja a földgázellátást, ezzel a teljes magyar lakosság földgázszolgáltatójává válik.