Nő a nyugdíj, de nem eléggé?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A nyugdíjasok fogyasztói kosarában lévő termékek ára az átlagnál jobban emelkedik.

Hajdú Péter
2015. 11. 21. 7:30

Ebből következik, hogy nagyobb lehetne a nyugdíjemelés, ha elérné a három százalékot a növekedés mértéke, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal friss gyorsjelentése szerint az idei év első kilenc hónapjában 4,2 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek. Így a bruttó kereset elérte a 243 ezer, a nettó pedig meghaladta a 159 ezer forintot.

A pártok közül a szocialisták keveslik az emelés mértékét. Szerintük a magyar gazdaság teljesítőképességéhez és a nyugdíjas fogyasztói kosárhoz viszonyítva is kevés a mostani növekmény. Számításaik szerint a 28 500 forintos minimálnyugdíj esetében alig 456 forintos növekedésről van szó, ami nagyon messze van az általuk elvárt ötvenezer forintos nyugdíjminimumtól. A Fidesz ezzel szemben eredményként értékeli, hogy sikerült megőrizni a nyugdíjak értékét. Közleményük szerint több marad a dolgozók és a nyugdíjasok zsebében is jövőre, mint az idén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.