Nemrég kezdtem dolgozni egy óvodában, a párom pedig már nem pincér, hanem repülőgépeket tankol. Mivel új vagyok a munkahelyemen, nem szerettem volna szabadságot kivenni karácsony táján, de egyébként sincs hetek óta szabad repülőjegy Budapestre, csak úgy lehetne hazajutni, ha körberepülnénk a Földet. Inkább maradunk tehát, jövőre megpróbáljuk betartani azt a családnak adott ígéretet, hogy legközelebb tényleg együtt karácsonyozunk – mondta a svédországi Märsta városában élő Gonda Zsuzsanna, amikor azt kérdeztük, hazalátogat-e az ünnepekre. A Gyomaendrődről elszármazott, férjével a skandináv államba költözött nőt tavaly mutattuk be több hasonló magyarral együtt. Az előző évben a világ négy különböző városában élő magyar család mesélt lapunknak az ünnepek alkalmából arról, hogyan karácsonyoznak, messze az ilyenkor még inkább távolinak tűnő Magyarországtól. Most csak egyiküket nem sikerült elérnünk közülük, a többiek szívesen beszéltek az idei ünnepről is.
– A fiunkkal, a hároméves Simonnal már egy ideje megkezdtük az előkészületeket, rettentően várja az ünnepet. December elején az órát nézve kérdezgette napokig, hogy mikor lesz már karácsony. Most már akkora, hogy téma, ki hozza az ajándékot. Svédországban a Mikulás, de ő már meglátogatott minket december 6-án. Próbálkoztam nála a kis Jézussal, egyelőre azt szűrte le, hogy a kis Mikulás ajándékoz szenteste. Mondhatjuk, hogy ez még egy erősen formálódó hagyomány – részletezte Gonda Zsuzsanna, hogyan készülnek az ünnepre. Rokonok híján kint élő magyarokkal karácsonyoznak. A város, ahol laknak, nem túl nagy, 24 ezren élnek ott, köztük magyarok is, sokukkal tartják a kapcsolatot. A közeli Stockholmban működik egy magyar ház, ott decemberben Mikulás-ünnepséget rendeznek. Mákot a gubához Zsuzsanna évek óta Magyarországról visz, mert Svédországban nem lehet kapni.
Négy és fél éve döntött úgy, hogy Németországba költözik a 31 éves Katalin. Az egyedülálló anya nyolcéves kislányával két éve Hannoverben él. Tavaly arról beszélt lapunknak, hogy szakmát szeretne tanulni, addig családi pótlékból és alkalmi munkákból tartotta fenn magukat. A karácsonyt tavaly Hannoverben töltötték, mert nem tudták kigazdálkodni a hazautat. – Idén más a helyzet, sikerült szakmát tanulnom, egy hónapja már lakberendezőként dolgozom. A munkaközvetítő az iskola ideje alatt adott némi támogatást, így tudtam annyit félretenni, hogy ne legyen gond a vonatjegy és az ajándékok sem – mondta Katalin. A hannoveri magyarok közösségének 1800 tagja van, közülük mintegy ezren élhetnek ténylegesen a városban. A fiatal édesanya sok magyarral tartja a kapcsolatot, több újonnan az országba érkezőnek a mai napig segít. Tolmácsol, közvetít a hivatalokban, vagy különórát tart, ha ideje engedi.
A városban él 2011 óta Katalin barátnője, Éva.