Szakértők szerint nem fog emelni az EKB

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A megkérdezett közgazdászok fele azt jósolta, hogy az EKB „semmit sem csinál” a következő egy évben.

MTI
2015. 12. 28. 12:52

A Fed e hónapban – csaknem egy évtized után először – emelte irányadó kamatát, a szövetségi kamatcélsávot a 0 felé tartó addigi szintről 0,25-0,50 százalékra. A londoni elemzői közösségben vannak merészebb előrejelzések is az euró jövő évi dollárárfolyamára: egyes elemzők nem zárják ki a paritás alá gyengülő eurót sem.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics legutóbbi előrejelzésében közölte: jelenlegi várakozása szerint az EKB és a Federal Reserve irányadó kamatai között 2017 végére már 300 bázispont lesz a különbség. A cég szerint ez lenne a legnagyobb kamatkülönbség 1993 óta, az  euró megjelentése előtti időkre a német jegybanki alapkamatot alkalmazva összehasonlításként. Ebben a környezetben a ház modellszámításai szerint az euró akár 0,70 dollárra is gyengülhet, ami – a közös valutát megelőző bilaterális árfolyamok súlyozva átszámított szintetikus euróárfolyama alapján – az 1980-as évek közepe óta a leggyengébb árfolyam lenne.

A Capital Economics londoni elemzői szerint mindazonáltal óvatosan kell megítélni a monetáris politika és az árfolyammozgások összefüggéseit, nem utolsósorban a körkörös oda-visszahatások mechanizmusa miatt. Ha ugyanis például a dollár túlságosan megerősödik, az önmagában gátat szabhat a Fed kamatemeléseinek, ha pedig az euró nagyon nagyot zuhan, az EKB a monetáris politika szigorítására kényszerülhet. A ház mindezt egybevetve 0,95 dollár/euró árfolyamot vár 2016 végére, és azt jósolja, hogy az euró 2017-ben – a Fed várható szigorítási ciklusának vége felé – is csak a paritásig erősödik vissza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.