Elkezdik ellenőrizni a vasárnap nyitva tartó boltokat

A munkaügyi hatósági ellenőrzések az újra életbe lépett vasárnapi árusítás körülményeit vizsgálják majd.

MTI
2016. 05. 26. 5:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A napilap csütörtöki számában kifejtette: az ellenőrzések főként arra irányulnak majd, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelő-e a munkaszervezés, a vasárnapi pótlékfizetés, a túlórák elszámolása, továbbá a dolgozókat érintő foglalkoztatási gyakorlat.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi áruházláncok üzleteiben jellemzően lassan töltődnek fel az üres álláshelyek. Emiatt előfordul, hogy az amúgy is munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok szakképzetlen diákmunkásokkal és a meglévő dolgozók átcsoportosításával, túlóráztatással oldják meg a működést.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke a lapnak elmondta, hogy az ellenőrzések azért is szükségesek, mert a túlfeszített üzemmód már a nyári szabadságolások tervezését is megnehezíti, a munkavállalók ismét kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

A cikk szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kezdeményezés támogatásáról biztosította a szakszervezetet, valamint jelezte: a kormány készen áll arra, hogy megfontolja a munkavállalók helyzetének rendezésére adott javaslatokat.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a jövő héten a szakszervezet kezdeményezésére ülnek először közös tárgyalóasztalhoz az ágazati szövetségek, valamint a dolgozók képviselői.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.