Hárommilliárd feletti összeget keresett a Magyar Posta

A társaság 2015-ben minden területen növelte eredményét.

MTI
2016. 05. 27. 12:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cég rekordot megdöntve 2015-ben 15,7 millió csomagot kezelt, 2,2 millióval, 16 százalékkal több, mint 2014-ben, emellett a nemzetközi forgalomban kezelt csomag és árutartalmú regisztrált levél – amely nemzetközi elektronikus kereskedelemben gyakran alkalmazott áruküldési forma – együttes mennyisége 2015-ben megközelítette az 5 millió darabot, emelte ki Szarka Zsolt.

Az elnök-vezérigazgató úgy értékelte, hogy a posta 2015-ben bevezetett újításai révén mérséklődött a csekkes befizetések csökkenésének tendenciája, 2015-ben 215 millió csekket fizettek be az ügyfelek, 2190 milliárd forint értékben.

Tavaly a vállalat ügyfelei mintegy 52 ezer Posta Bankszámlával rendelkeztek, és a társaság belépett a személyikölcsön-piacra is – mondta, hangsúlyozva, hogy a lakossági ügyfelek nemcsak folyószámlaügyeiket, hanem befektetéseiket is intézik a postán.

A Magyar Posta tavaly mintegy 570 milliárd forintos megtakarítási állományt kezelt, amiből csaknem 110 milliárd forint a 2013-ban alakult Magyar Posta Befektetési Zrt. kezelésében volt. Értékpapírszámlával 2015 végén 40 ezer ügyfél rendelkezett, a posta által közvetített megtakarítási állomány háromnegyedét, mintegy 415 milliárd forintot állampapírban helyezték el az ügyfelek – ismertette Szarka Zsolt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.