OECD: Romlottak Magyarország kilátásai

Az NGM szerint majd a második félévben minden szebb lesz.

MTI
2016. 06. 01. 9:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentősen rontotta Magyarország idei gazdaság növekedésével kapcsolatos előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), de változatlanul hagyta a jövő évi GDP-bővüléssel kapcsolatos becslését.

Az OECD szerdán ismertetett országjelentésében egyebek között az szerepel, hogy idén 1,6 százalékkal nő a magyar bruttó hazai össztermék (GDP) a tavaly várt 2,4 százalék helyett. A párizsi székhelyű szervezet továbbra is 3,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre.

Az OECD várakozása megegyezik a konvergenciaprogramban szereplő prognózissal – hívta fel a figyelmet Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára. Hozzátette: a szervezet nem kellő súllyal vette figyelembe a következő negyedévekben várható kedvező folyamatok hatását az egész éves növekedésre.

A kormány várakozása szerint erős növekedési korrekció várható, az első negyedévi teljesítményt visszafogó hatások megszűnnek, és helyükbe a növekedést gyorsító tényezők lépnek – összegezte az államtitkár. 2016 második félében, a kabinet prognózisának megfelelően, a gazdaság növekedése ismét dinamikussá válhat – jelentette ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.