Különösen jól keresett Matolcsy munkatársa

A Népszabadság kérdéseire válaszul Matolcsy válását emlegette az MNB.

MNO
2016. 09. 10. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén május 2-áig dolgozott a Magyar Nemzeti Bankban Vajda Zita, nemzetközi szakmai titkárként pedig bruttó munkabére 1 730 000 forint volt – számolt be róla a Népszabadság. Hogy miért pont Vajda felől érdeklődött a lap, arról annyit tudhatunk meg: szerepe és fizetése jó ideje beszédtéma a jegybanki dolgozók körében. Amint látható is tehát, a nő valamifajta kivételezett helyzetéről értesült az újság, ugyanakkor csodálkozva számolt be a válaszról: „Matolcsy György magánélete, a Matolcsy házaspár válása magánügy.” A Népszabadság megjegyezte ennek kapcsán, ezek szerint az MNB kapcsolatba hozta Vajdát a Matolcsy Gyöngyitől való válással.

Vajda az egyik jegybanki alapítvány kuratóriumi tagja, itt bruttó félmilliót keres, édesanyjának cége pedig milliós megbízásokhoz jut szintén az alapítványoktól. A most 32 éves Vajda Zita korábban a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgozott, majd Matolcsy jegybankelnökké választása után ő is érkezett az MNB-be. A nő feladatai közt volt a felsővezetői nemzetközi tárgyalások, nemzetközi utazások előkészítése, de a nemzetközi szakirodalomban új írások, könyvek felkutatása és a jegybanki vezetőknek való bemutatása is. Vajda 2015-ben bekerült a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) által alapított Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt. igazgatóságába is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.