A vállalatok kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységének támogatása pályázaton a nyertes cégek 70-80 százalékánál is felmerül a gyanú, hogy az elnyert európai uniós forrás jelentős részét érdemi kutatás vagy fejlesztés helyett eszköz- és gépvásárlásra, illetve bérekre fordítja – hívták fel lapunk figyelmét fejlesztéspolitikai szakértők. Mint ismeretes, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül az említett felhívás keretében 68 milliárd forintnyi EU-s pénzhez jutott 247 projekt, s az így megvalósuló fejlesztések összértéke elvileg meghaladja a 128 milliárdot. Eszerint a kiutalt összegből mintegy 47–54 milliárd forintnál erősen megkérdőjelezhető a rendeltetésszerű felhasználás, miközben a nyertes cégek átlagosan 275 millió forinthoz jutottak.
A szakemberek úgy vélik, alaposabban, körültekintőbben kellett volna eljárnia a KFI-támogatások odaítéléséért felelős Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnak (NKFIH). Sok esetben nem egyértelmű a kapcsolódási pont a támogatást igénylő vállalkozás és a projektjavaslat között. A nyertes pályázók között például nehezen magyarázható módon akad olyan építőipari cég, amely több mint 800 millió forintot fordíthat szívbetegek rehabilitációjára, egy ingatlanfejlesztő pedig 600 millió feletti összeget kapott lézeres tüdősebészeti és prosztatasebészetre. A szakértők úgy látják, több helyen pedig technológiafejlesztésre megy a kutatásokra szánt pénz, holott ez két külön, egymástól világosan elválasztott fejlesztési kategória. Így juthat vállalkozás 980 millió forintért kútfúróhoz, 580 millióért gumiabroncs-darabolóhoz, vagy éppen 200 millióért háztartási gépekhez.
A projektek háromnegyed részénél eleve nehéz elképzelni, hogy eleget tegyenek annak a kötelezettségnek, amely új tudományos vagy műszaki eredményeket, szellemi alkotásokat vár el – mondják a szakértők. Mindez azonban nehezen lesz nyomon követhető és számon kérhető, hiszen az odaítélhető 50 millió és 1 milliárd forint közötti összeg 75 százalékát azonnal fel lehet venni előlegként. A KFI-támogatások odaítélésének pedig elvileg nemcsak az lenne a célja, hogy növelje a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét, hanem az is, hogy jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák szülessenek. A fejlesztéspolitikában járatosak feltételezik, hogy a 2014 és 2020 között hazánk rendelkezésére álló 700 milliárd forintnyi európai uniós és 500 milliárdnyi állami forrás megalapozhatná az új szerkezetű, modern gazdaságot, amelynek a magas hozzáadott értékű, innovatív iparágak lehetnének a bástyái. Ez a folyamat azonban nehezen mehet végbe, ha a támogatást igénylők jó része a kutatás-fejlesztésre szánt ráfordításból egyéb lyukakat tömköd be a beszerzés vagy a bérezés terén. Az sem véletlen, hogy uniós átlagban a cégek 30 százaléka innovatív, idehaza ez az arány 13 százalékon ragadt.
A Pálinkás József által vezetett NKFIH-n amiatt is fokozódik a nyomás, hogy a 87 milliárddal támogatott, 130 milliárd forintot kezelő Jeremie kockázatitőke-alapok hibáit a kormány is elismerte, ráadásul egyre több tényfeltáró cikk jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a startup vállalkozások helyett a pénz nagy része az alapkezelők tulajdonosainak cégeihez került. A befektetést kapó cégek többségét pedig visszafogott növekedés és veszteségtermelés jellemzi, egy náluk teremtett munkahely így átlagosan 81 millió adófizetői forintba kerül. Márpedig a hivatal e program utódját hívja életre.
A szervezet a közeljövőben tisztán állami, 50 milliárd forintos alapot indít, illetve egy olyan 100 milliárdos tőkealap-konstrukciót, amelyben 70 milliárd forint állami, 30 pedig piaci forrás. Pálinkásék legfontosabb feladata az lenne, hogy kiküszöböljék a Jeremie-hibákat, illetve az, hogy az alapkezelő cégek saját magukhoz csatornázzák vissza a pénzeket. Érdeklődésünkre az NKFIH elnöki titkársága csak annyit közölt, az új modell kereteinek, szabályrendszerének kidolgozásához a 2007–2013-as időszak tapasztalatait is felhasználták. Azt is tudatták, az új struktúra küldetése, hogy a kockázati tőkeforrások a nemzetgazdaság szempontjából a lehető legmagasabb arányban hasznosuljanak.
