O-Nádor-ügy titkosítva

Nem tudni, milyen kényes információkat véd a rendőrség.

Tóth László Levente
2016. 09. 13. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rendőrség lapunk tegnapi cikke után titkosította a kormány egyik stratégiai partnere, a Le Bélier Zrt. alvállalkozójának, az O-Nádor Kft.-nek az ügyét – derült ki a tegnapi találkozón, ahol a felszámolási eljárás alatt álló O-Nádor által ki nem fizetett alvállalkozók egy része próbálta megalakítani a hitelezői választmányt.

A lapunknak nyilatkozó jogász szerint a titkosítás eszközével akkor élhet a rendőrség, ha úgy gondolja, hogy a nyomozás érdeke úgy kívánja, de akkor is ez az eljárás, ha államérdeket sérthet az ügy részleteinek nyilvánosságra kerülése. Jelen esetben azonban nem tudjuk, milyen indok miatt döntött a rendőrség a titkosítás mellett. Az sem derült ki, hogy mennyi időre szól a titkosítás. Mindenesetre ebből az következik, hogy egy ideig az ügy lezártát követően sem lehet majd részleteket megtudni a történtekről. Az látszik majd a nyilvántartásban, hogy volt egy ilyen ügy, de annak részletei, például az, hogy kiket érintett, nem lesznek hozzáférhetők.

A titkosításról a rendőrség beszélt azon a tegnapi meghallgatáson, ahol az ügyben az egyik feljelentést tevő cég vezetője vett részt. A hatóság ennek során a lapunk tegnapi számában megjelent cikket is bekérte a meghallgatott cégvezetőtől. Abban arról írtunk, hogy a kormány egyik stratégiai partnere, a legutóbb 507 millió forint uniós támogatást kapott Le Bélier Zrt. egyik beruházásának (ez egy 590 millió forintba kerülő csarnok megépítése) a generálkivitelezője, az O-Nádor Kft. 36 alvállalkozójának összesen 286,6 millió forinttal maradt adósa. Pedig lett volna miből kifizetnie őket, a kft. azonban inkább egy 2014-ben alapított, tőzsdén nem jegyzett hongkongi cég részvényeiből vásárolt be 637 millió forintért.

A lapunknak nyilatkozó szakértők egyébként úgy gondolják, hogy az eset kifejezetten kényes területeket is érinthet. Különösen akkor, ha kiderül, hogy az elnyert pénzek egy részét vissza kellett osztani, vagyis a döntéshozókat meg kellett vesztegetniük a nyerteseknek. Ez a gyakorlat a szakértők szerint egyáltalán nem ritka Magyarországon, bár jelen esetben nem bizonyosodott be, hogy hasonlóról lett volna szó az O-Nádor esetében.

A hitelezői választmány megalakítására tett kísérlet egyébként meghiúsult, mert hiába vett részt hét károsult cég képviselője a találkozón, a jelen lévők – illetve az adósságösszeg – aránya nem érte el a szükséges szintet. A választmány megalakítására az O-Nádor felszámolásának befejezéséig van lehetőség, vagyis a ki nem fizetett alvállalkozóknak még van idejük, hogy együttesen lépjenek fel az O-Nádor ellen. A következő kísérletük valószínűleg már sikeres lesz, mert a távol maradó károsultak közül többen is jelezték, hogy részt fognak venni a szeptember végére tervezett következő találkozón. Néhányan azt is megjegyezték, hogy egyéni feljelentést is tesznek a cég ellen. A megkárosítottak képviselői egyébként kifejezetten amatőr módszernek tartják azt, ahogy az O-Nádor megpróbált kibújni a fizetési kötelezettsége alól.

Kiderült az is, hogy a közelmúltban az ügyészségen újabb feljelentés is történt az ügyben, továbbá hogy a rendőrség már két korábbi feljelentés kapcsán is lezárta az ügyet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.