Úgy látszik, továbbra is ellenőrizetlenül, korlátlan mennyiségben érkezhet az országba az áfacsalással könnyen összefüggésbe hozható, horvát gyártmányú étolaj. Legalábbis több CBA-üzletben biztosan, a Budapesten és a főváros környékén a Rubók Kft. által üzemeltetett boltok polcain ma is kaphatók a Sunny márkájú termékek. Információnk szerint nemrég többkamionnyi érkezett belőle a boltokba. A nyár közepén számoltunk be róla, hogy az itthon előállított étolaj jellemzően 400-510 forintba kerül literenként, a gyanús termékek között van olyan, amelyikért alig 300 forintot kell fizetni. Tegnapi ottjártunkkor az egyik gyáli CBA-ban 350 forintot kértek a horvát Sunnyért, egy magyar gyártmányú literes olaj 425-be került. Az árkülönbségre magyarázat lehet a szakértők szerint az, hogy a termékek általános forgalmi adóját elcsalták.
Sem áru, sem fizetés.
Már fizetést sem tud adni a CBA kelet-magyarországi partnervállalkozója, a Palóc Nagykereskedelmi Kft. A lapot olvasók tájékoztatták arról, nem kaptak szerződés szerinti bért a társaság boltjainak alkalmazottai. Volt, aki az utazási költségtérítés elmaradását is jelezte, vagy arra panaszkodott, hogy a járulékokat hónapok óta nem fizeti be utána a cég. A Palóc Nagyker komoly fizetési gondokkal küzd, emiatt áruhiány is kialakult az üzleteiben. (MN)
Lapunknak a témában többen is nyilatkoztak, mindannyian egyetértettek abban, hogy nemcsak az áfacsalás jelenthet gondot ezeknél a termékeknél, hanem a bizonytalan származás is.
Az ügy előzménye, hogy egy adószakértőkből álló csoport még tavasszal tartott próbavásárlásokat magyar kiskereskedelmi láncokban. Kiderült, a Reál, a CBA és néhány kisebb üzlet polcain több olyan étolajtermék is megtalálható, amelyek olyan olcsók, hogy az felveti az általános forgalmi adóval való csalás gyanúját. A csoport tájékoztatása alapján megírtuk, hogy ezeknek a termékeknek az eredete nem minden esetben derül ki a csomagoláson feltüntetett adatokból. Összesen 8 termékről jelentették ki, hogy gyanúsnak tűnnek.















