Drasztikusan megadóztatná a cukros üdítőket a WHO

Kevesebben szenvednének túlsúlyosságban, kövérségben, diabéteszben vagy fogszuvasodásban.

MTI
2016. 10. 11. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elhízás világnapján Genfben közzétett jelentés szerint egy ekkora különadó már érezhető csökkenést eredményezne a cukorfogyasztásban, aminek eredményeként kevesebben szenvednének túlsúlyosságban, kövérségben, diabéteszben, illetve fogszuvasodásban.

„Olyan termékek megadóztatásával, mint a cukortartalmú italok, a kormányok csökkenthetnék a szenvedést, és életeket menthetnének” – hangsúlyozta Douglas Bettcher, a WHO nem fertőző betegségek megelőzésével foglalkozó osztályának vezetője. Ezzel ráadásul csökkenthetők lennének az egészségügyi kiadások, sőt a bevételből többletforráshoz lehetne juttatni az egészségügyet.

A szervezet adatai szerint megduplázódott a kövérség előfordulása 1980 és 2014 között a világban, tavalyelőtt a Föld népességének csaknem 40 százaléka volt túlsúlyos. 2015-ben a világon 42 millió öt éven aluli gyermek volt túlsúlyos vagy elhízott, ami 11 százalékos növekedést jelent 15 év alatt. A cukorbetegek száma az 1980. évi 108 millióról 2014-ig 422 millióra emelkedett, 2012-ben 3,7 millióan haltak bele a diabéteszbe vagy szövődményeibe.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint sokat javíthatna a táplálkozási szokásokon, ha támogatnák a friss zöldség- és gyümölcsféléket, és ezek a termékek 10-30 százalékkal olcsóbbá válnának.

A WHO-jelentés szerint már nem az Egyesült Államok a cukorral édesített italok első számú fogyasztója a világban, Chile és Mexikó már megelőzi, és gyorsan növekszik a fogyasztás másutt is, például Kínában és a Szaharától délre fekvő afrikai országokban.

Olyan országokban, mint Chile, Argentína vagy Algéria, a serdülők háromötöde fogyaszt naponta cukrozott üdítőitalt, az Egyesült Államokban és Európa jó részén csak 20-40 százalék ez az arány – olvasható az adópolitika és a táplálkozási szokások összefüggéséről kedden kiadott 36 oldalas jelentésben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.