Putyin újra a Török Áramlatról beszélt

Oroszország meg szeretné valósítani a projektet.

MTI
2016. 10. 10. 15:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az orosz államfő először látogat Törökországba azóta, hogy tavaly november 24-én a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál, és viszály alakult ki a két ország között. A kapcsolatok rendezésének folyamata júliusban indult el azután, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök bocsánatot kért az incidens miatt. A befagyasztott befektetések újraindításáról, köztük a Töröm Áramlat továbbépítéséről Putyin és Erdogan augusztusi szentpétervári találkozóján született döntés.

A török államfő, aki szintén felszólalt a rendezvényen, rávilágított, hogy a Török Áramlat munkálatainak léptéke az európai földgázpiaci feltételektől függ majd.

Erdogan bejelentette: az Oroszország és Japán által építendő atomerőművek után Törökország egy harmadik atomerőmű létrehozásának lehetőségeit is keresi. Hozzátette: Törökország célja, hogy a következő években elektromos szükségleteinek 10 százalékát atomenergiából fedezze.

Az orosz államfő beszédében gratulált a török népnek, amiért a július 15-i katonai puccskísérletet sikeresen visszaszorította.

Putyin és Erdogan a nap folyamán később személyesen egyeztet az orosz–török együttműködés fejlesztéséről, valamint a szíriai konfliktusról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.