100 ezer őstermelőt érint a változás

Januártól már csak az új igazolványok lesznek érvényesek.

MTI
2016. 11. 09. 10:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatás szerint már mintegy 190 ezer őstermelő megkapta az új, kártya alapú őstermelői igazolványát, további mintegy 100 ezer, még a régi típusú, papír alapú igazolvánnyal rendelkező őstermelőnek az év végéig kell igényelnie az új igazolványt kamarai jogviszonya folyamatos megőrzéséhez. Jövő januártól a vásárlók ugyanis már minden őstermelő adatait lekérdezhetik a NAK mobiltelefonos alkalmazásával vagy internetes portálján.

Az őstermelői igazolványról szóló, ez év január 1-jétől hatályos kormányrendeletnek megfelelően a 2016 előtt kiváltott, jelenleg még hatályos, papír alapú – barna színű – igazolványok ez év december 31-én hatályukat vesztik.

Ez mintegy 100 ezer őstermelőt érint. Közülük 37 ezer őstermelőnek van a 2017–2018-as évre érvényesített értékesítési betétlapja, amelyeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) automatikusan töröl majd a nyilvántartásból. Erről az őstermelőt külön nem értesítik, és az intézkedésről hatósági döntés sem születik.

Az új igazolvány számos előnnyel jár: hamisítás ellen védett, mindemellett tartósabb, így öt évig hatályos. Az új típusú őstermelői igazolvány egyben adathordozó is, a Nébih nyilvántartásában szereplő összes, az őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

A NAK őstermelői adatok lekérdezését lehetővé tevő okostelefonos alkalmazása és internetes felülete már 2016 szeptemberétől elérhető – tartalmazza a közlemény.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.