154 milliárd eurót mozgatott meg a Juncker-terv

Az Európai Bizottság három év alatt 315 milliárd euró értékű beruházás megvalósulását szeretné elérni.

MTI
2016. 11. 17. 12:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyi év elején útjára indított beruházásösztönző intézkedéscsomag keretében eddig megvalósított beruházások értéke megközelíti a felét a kijelölt célnak.

A Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság három év alatt, túlnyomórészt magántőke mozgósításával 315 milliárd euró értékű beruházás megvalósulását szeretné elérni. A tervek szerint 240 milliárd eurót infrastruktúra-fejlesztésre és innovációra fordítanak, 75 milliárdot pedig a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására.

A brüsszeli testület tájékoztatása szerint az EFSI felállítása óta eltelt időben jóváhagyott projektek végrehajtásához összesen 27,5 milliárd eurót ítéltek meg, amellyel a számítások szerint közel 130 milliárd euró magántőkét sikerült megmozgatni az EU 27 tagállamában.

Ebből a 27,5 milliárd euróból 19,8 milliárdot infrastruktúra-fejlesztésre, 7,7 milliárdot pedig a kkv-k támogatására fordítottak. A bizottság közlése szerint a beruházásokból mintegy 377 ezer kkv fog profitálni.

A Juncker-terv lényege, hogy az uniós büdzséből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítse elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.

Az Európai Bizottság nemrégiben bejelentette, hogy javaslatot tesz a beruházási program élettartamának és tőkeerejének megduplázására. A kiterjesztett program keretében a brüsszeli tervek szerint 2020-ig legalább 500 milliárd eurót tudnak majd mozgósítani, 2022-ig pedig 630 milliárd eurót.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.