Bár jelentős könnyebbséget jelent az elmúlt hónap végén bevezetett egyszerűsített bankváltás az ügyfeleknek, nem biztos, hogy megrohamozzák a fiókokat az emberek – nyilatkozta lapunknak Gergely Péter, a BankRáció.hu vezető elemzője. Mint ismert, az uniós irányelvnek megfelelő szabályozást október végére sikerült a magyar jogba beilleszteni, így a folyamat egyszerűbb és gyorsabb (a korábbi 20 nap helyett 12 munkanap) lesz. Általában azonban az a jellemző, hogy nem nagyon törődnek a bankszámla költségeivel az ügyfelek. Pedig érdemes időről időre áttekinteni, milyen szolgáltatásért és mennyit fizet az ember, mert egy jó bank-, illetve számlaváltással évente 10-15 ezer forintot is meg lehet spórolni. Az sem biztos, hogy új bankot kell választani, hiszen a pénzintézetek többségében hat-nyolc számlacsomag között választhat az ügyfél, amelyek közül találhat igényeinek megfelelőt.
– Ahhoz, hogy a váltáson elgondolkodjon bárki is, tisztában kell lennie azzal: havonta mennyibe kerül neki a bankszámla működtetése. Tapasztalataink szerint ugyanis az ügyfelek többsége még a számlacsomag nevét sem ismeri, és nem tudja, mely szolgáltatásért mennyit fizet. Ezért első lépésben azt javaslom – magyarázta a szakember –, hogy aki a váltáson gondolkodik, tekintse át bankhasználati szokásait: hány átutalást indít havonta, milyen számlák fizetésére adott csoportos beszedési megbízást, használ-e folyószámlahitelt stb. Ezen adatok birtokában érdemes megnézni, az adott banknál létezik-e olyan számlacsomag, amellyel az ügyfél olcsóbban jönne ki, mint amennyit jelenleg fizet a bankhasználatért. Erre jó az esély, hiszen sokan hosszú évek óta olyan elavult számlacsomagot használnak, amelyet öt-tíz évvel korábbi igényekhez alakítottak ki, s ma már nem is lehet igényelni. Így előfordulhat például, hogy azért kap kevesebb kedvezményt, mert még egy alacsonyabb fizetést vettek figyelembe a szerződéskötéskor. Pedig az emberek nagy részének jó eséllyel nőtt a fizetése a 2008-as válság óta, s így kedvezőbb feltételeket is kiharcolhat magának, hiszen a bankok az odautalt összeg emelkedésével egyre több kedvezményt adnak.
Sok esetben a bankok is megkönnyítik a számlacsomagváltást, hiszen internetbankon keresztül elő lehet készíteni azt, s a bankfiókban az előre lefoglalt időpontban csak néhány perces adminisztrációra van szükség. Már csak azért is érdemes ezen elgondolkodni, mert így nem változik a bankszámlaszám, nem kell visszafizetni az esetleges folyószámlahitelt, nem kell a munkáltatónál intézkedni, hogy új számlaszámra küldjék a fizetést. – Akkor érdemes a bankváltáson gondolkodni, ha nem talál az ember az igényeinek megfelelő bankszámlát a saját pénzintézeténél. De akár bankon belül vált az ember, akár újat választ, érdemes igénybe venni a legegyszerűbb internetes bankszámla-kalkulátort, így sok fáradságot meg tud spórolni az ember úgy, hogy viszonylag kevés időt vesz igénybe az egész folyamat – tette hozzá a szakember.