Barcelona Alsómocsolád nyomdokaiba lépne

Barcelona három kerületében 2017-től helyi pénzt hoznak forgalomba.

MNO
2016. 11. 15. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus 2015-ös választási programjában ígérte meg a helyi fizetőeszköz megteremtését, amely előnyös a város gazdaságának – írja a hírről beszámoló MTI.

A tervezett kísérleti programban a kis- és középvállalkozásként működő kereskedelmi cégek és sportszervezetek vennének részt, amelyek a különböző önkormányzati támogatásokat helyi pénzben kapnák, ahogy a közigazgatásban dolgozó tisztviselők is fizetésük 30 százalékát.

Egyelőre nem tudni, hogy a barcelonai helyi pénzt miként fogják hívni, ahogy azt sem, hogy virtuális vagy valóságos készpénz lesz. A kísérleti programot két évre tervezik, sikere esetén 2019-től általánosan is bevezetnék a városban.

A spanyol nemzeti bank (Banco de Espana) egy korábbi nyilatkozatában a helyi pénzek bevezetése ellen érvelt, és nemkívánatosnak minősítette őket egyebek mellett a szabályozás és a megfelelő felügyelet hiányára hivatkozva.

Barcelona polgármestere a helyi fizetőeszköz bevezetésétől a helyi gazdaság fejlődését reméli, mivel ez a pénz helyben marad, hiszen csak a városban költhető el.

Soproni kékfrank, alsómocsoládi rigac, balatoni korona, hajdúnánási bocskai korona, tokaji dukát – reneszánszukat élik a helyi pénzek Magyarországon. Elsőként, 2010-ben a soproni kékfrank indult el a Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet bábáskodásával. A szövetkezet elnöke, Perkovátz Tamás elmondása szerint náluk sikeresen működik a helyi pénz rendszere.

###HIRDETES2###

Varga István, a 2013-ban alakult Helyi Pénzek Szövetségének elnöke már legalább másfél évtizede foglalkozik ezekkel a pénzhelyettesítő fizetőeszközökkel, nemzetközi szinten is. Mint lapunknak kifejtette, a helyi pénzhez jelenleg köthető előnyök még nem túl kézzelfoghatók, önmagában a néhány százaléknyi kedvezmény nem feltétlenül mozgatja meg a lakosságot.

Márciusi cikkünkben részletesen foglalkoztunk a témával, az írást itt éri el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.