Mégsem húzza ki a gödörből Ukrajnát az IMF

A valutaalap szerint nem teljesítették a feltételeket.

MTI
2016. 11. 13. 11:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valerija Hontareva a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: fennáll a veszélye annak, hogy idén már nem folyósítja az 1,3 milliárd dolláros hitelrészletet a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Az ukrán központi bank vezetője részben arra alapozta borúlátását, hogy az ukrán parlament nem fogadott el több olyan törvényt, mint például a nyugdíjreformról szólót, ami feltétele a segélyfolyósítás folytatásának.

A Nemzetközi Valutaalap 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajnának, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét, 5 milliárd dollárt 2015. március 13-án, a második részletet, 1,7 milliárd dollárt tavaly augusztus 4-én kapta meg Kijev, a harmadik, 1 milliárd dolláros összeget pedig idén szeptember 18-án.

A szeptemberi hitelrészlet folyósításának a jóváhagyásakor az IMF igazgatótanácsa arról is határozott, hogy ha Kijev teljesíti vállalásait, akkor Ukrajna novemberben mintegy 1,3 milliárd dollár támogatást kap. Az IMF a tervek szerint 2017-ben összesen 5,4 milliárd dollár, 2018-ban pedig 2,9 milliárd dollár segélyrészletet utal át.

Szeptemberben az IMF azzal számolt, hogy az ukrán hazai össztermék (GDP) 2017-ben 2,5 százalékkal, 2018-ban 3 százalékkal, 2019-ben 3,5 százalékkal, 2020-ban és 2021-ben egyaránt 4 százalékkal nőhet. Augusztusban az IMF 1,5 százalékos idei ukrán gazdasági növekedést jelzett előre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.