Taxisok: Erős volt a karácsonyi időszak

Nem lesz könnyű autót rendelni szilveszterkor.

MTI
2016. 12. 30. 5:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy 850 autójukból egy időben 500-600 volt az utakon, karácsonykor 20-30 százalékkal több fuvarjuk volt, mint egy átlagos napon.

A két ünnep között azonban kiürül a város, mint mondta „fürtökben állnak a kocsik a drosztokon”, mert az emberek többsége szabadságon van.

Az óév utolsó és az új év első napján viszont tumultusra kell számítani, mert a taxisok munkarendje miatt nem lehet mind az ötezer, regisztrált kocsit a főváros útjaira küldeni. Tamás Miklós szerint a megszokott 5-10 perces várakozás helyett akár 20-30 percet is várnia kell annak, aki egyáltalán eléri a fuvarozó diszpécserét, és autót tud rendelni.

Hasonló eredményekről számolt be a gazdasági lapnak a közelmúltban a budapesti piacra lépett Taxify is, ahol novemberhez képest 30 százalékkal nőtt a fuvarszám december első három hetében.

Becsléseik szerint szilveszterkor a csúcsidőszakban 20-40 százalékkal kevesebb taxi is lehet idén Budapest útjain, mint amennyire szükség van.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.